Nem bírták ki, hogy ne lássák egymást

Vágólapra másolva!
Hiába győzködte őket a család, kitartottak az eutanázia mellett a belga ikrek, akik elkerülhetetlen megvakulásuk miatt választották a halált. Bátyjuk szerint a születésük óta süket ikrek csak a családjukkal tudtak szót érteni, kettesben éltek önállóan, de rettegtek a vakságtól és a kiszolgáltatottságtól. Ha lett volna saját családjuk, talán másként döntenek.
Vágólapra másolva!

"Az utolsó pillanatban is megpróbáltam őket lebeszélni róla - nyilatkozta a Telegraph brit lapnak Dick Verbessem, annak az ikerpárnak a bátyja, amelyen egy hónappal ezelőtt eutanáziát hajtottak végre Belgiumban. Az eset miatt újra fellángolt a vita az öngyilkosság hivatalosan elismert formája körül, pláne mivel az ikrek esete egyedi volt. Eddig még soha nem hajtottak végre eutanáziát ikreken, ráadásul Marc és Eddy Verbessem nem is szenvedtek nagy fájdalommal járó gyógyíthatatlan betegségben.

A belga jogszabályok akkor engedélyezik az eutanáziát, ha a páciens képes tiszta fejjel eldönteni, hogy meg szeretne halni, és orvosok igazolják, hogy gyógyíthatatlan betegsége miatt kibírhatatlan fájdalom gyötri. Az ikrek több mint két éve tudták meg, hogy glaukóma miatt meg fognak vakulni, attól kezdve azon igyekeztek, hogy elintézhessék az eutanáziát.

A belga Mechelen közelében fekvő Putte nevű faluban élő, cipészként dolgozó testvérpár bátyja szerint az öccsei születésük óta nem szakadtak el egymástól, felnőtt korukban is közös lakásban laktak, és családjukon kívül - akikkel speciális jelnyelven beszéltek - nem tudtak kommunikálni a külvilággal.

"Együtt éltek, főztek, tartották rendben otthonukat. Olyan tisztaság volt, hogy a padlóról is lehetett volna enni. A vaksággal teljes mértékben kiszolgáltatottá váltak volna, és nem akartak intézetbe kerülni. Nagyon féltek attól is, hogy nem látják majd egymást. Ez elviselhetetlen volt számukra" - mondta Dick.

Bátyjuk és a szüleik, Marty és Remy megpróbálták lebeszélni az együttes halálról az ikreket, de a két fiú meggyőzte őket, hogy az lesz a legjobb nekik, ha eutanáziának vetik alá magukat. Miután megszerezték a helyi orvos támogató szakvéleményét, közel két évbe telt, mire sikerült olyan kórházat találniuk, ahol beadathatták maguknak a halálos injekciót, mivel a helyi kórház ezt elutasította.

Orvosuk, David Dufour szerint az ikrek születésük óta süketek voltak, és egy glaukóma miatt elkerülhetetlenné vált, hogy megvakuljanak, de számos más súlyos egészségügyi problémával is küzdöttek. "Mindez együtt vezetett oda, hogy elviselhetetlenné vált számukra az élet." Bátyjuk a Gazet Van Antwerp belga lapnak azt mondta, a testvérpár egyik betegségből a másikba esett, "Eddynek például súlyos gerincferdülése is volt, és a szívét is műtötték ".

Wim Distelmans, az orvos, aki végül a kórházban jóváhagyta az eutanáziát, azzal védte a döntést, hogy "kétségkívül mindkettőjüknek elviselhetetlen pszichológiai szenvedést okozott az állapotuk. Természetesen mindig lehet máshogy értelmezni a dolgokat. Az egyik orvos így, a másik pedig amúgy értékelheti."

Családjuk, miután feladta az ellenállást, sokat segített az ikreknek, hogy az orvosoknál is elérjék a céljukat. "Minden tiszteletem a családjuké. A legjobb, de legnehezebb ajándékot kapták tőlük" - nyilatkozta orvosuk.

Négy hete Marc és Eddy új öltönyben és új cipőben jelent meg a brüsszeli egyetemi kórházban, majd végső búcsút intettek szüleiknek és testvérüknek. "'Odafenn találkozunk!' - intették. 'Odafenn találkozunk!' - intettünk vissza, és ennyi volt" - mesélte a báty a brit lapnak. "Néha azt gondolom, ha lett volna külön saját családjuk, feleségük, gyerekeik, akkor talán lett volna miért élniük."

A leuveni katolikus egyetem egyik orvosi etikusa, Chris Gastmans azonban arra figyelmeztetett, hogy az ikrek esete komoly következményekkel jár majd a testi fogyatékos emberek életére. "Egy olyan jómódú társadalomban, mint amiben élünk, másfajta módszert kell találnunk, hogy kezeljük az emberi törékenységet" - idézte a Telegraph.