Jön Obama harcos félideje

2013.01.19. 11:08

A mobilvécék elszaporodása és a kirakatban feltűnő estélyi ruhák jelzik, hogy Washington nagy erőkkel készül Barack Obama második ciklusának kezdetére. Négy évvel ezelőtt az első eskütételnél milliók szállták meg a várost, most azonban az elnök stábja kisebb tömegre számít a hétfői ünnepségen, amely egyben szimbóluma annak is, hogyan szembesült a rideg valósággal Obama.

Andrew Katocs kedveli a csirkepaprikást, a palacsintát és Barack Obamát. Az idős férfi nagyszülei magyarok voltak, és ugyan ő maga nem beszéli a nyelvet, de érdeklődik a magyar gyökerei iránt. Katocs Floridában lakik, de feleségével együtt Washingtonba jött, hogy részt vegyen Barack Obama hétfői beiktatási ünnepségén. A város központjában megnyitott beiktatási ajándékboltban találkoztam velük, ahol 55 dollárért (12 ezer forint) elnöki emblémával ellátott takarót, 30 dollárért (6600 forint) baseballsapkát, 2,5 dollárért (550 forint) pedig jelvényeket lehet kapni.

Az üzlettől mindössze néhány perc sétányira van a Fehér Ház, amelynek kerítésénél mindig turisták tucatjai szoktak fotózkodni, most azonban nincs lehetőség erre. Az elnöki rezidencia előtti téren ugyanis emelvényeket építettek a hétfői beiktatási ünnepség nézőinek. Az egyik építmény kiemelkedik a többi közül: üvegfalai vannak, a homlokzatán pedig ott az elnöki címer. Amikor csütörtök délután ott jártam, egy rendőr állt mellette, aki azt mondta, hogy erről az emelvényről fogja nézni Obama a parádét.

Bár az elnökválasztás még tavaly novemberben lezajlott, Obama az alkotmánynak megfelelően január 20-án délben kezdi meg újabb ciklusát. Általában ugyanezen a napon szokták tartani a nyilvános beiktatási ünnepséget is, de mivel most 20-a vasárnapra esik, Obama akkor csak zárt körben, a Fehér Házban teszi le az esküt, a köztéri tömegrendezvények pedig másnapra, 21-ére tolódnak.

Forrás: Pethő András [origo]
Beiktatási bolt Washingtonban

Mobilvécék és estélyi ruhák

Négy évvel ezelőtt hatalmas, a szervezők szerint kétmilliós tömeg gyűlt össze Washingtonban az első afroamerikai elnök beiktatására, most azonban várhatóan kisebb lesz az érdeklődés. "Ahogy általában a második beiktatásoknál lenni szokott, kisebb tömegre számítunk" - mondta egy szerdai sajtótájékoztatón az elnöki beiktatási bizottság egyik tagja, a rendezvények lebonyolításáért felelős Theo LeCompte.

Így is nagy azonban a készülődés a városban. A helyi lapok hetek óta tele vannak a beiktatást kísérő rendezvényekről szóló cikkekkel, a ruhaboltok kirakataiban pedig feltűntek a kifejezetten az ünnepi partikra ajánlott ruhák. A beiktatás központi eleme az lesz, amikor Obama a nyilvánosság előtt is leteszi az esküt a törvényhozás épületének, a Capitoliumnak a lépcsőjén, és a környéken felállított rengeteg mobilvécé árulkodik az ottani előkészületekről.

Bár a beiktatási stáb tagjai azt mondják, teljesen természetes, hogy egy újraválasztott elnök beiktatására kevesebben kíváncsiak, mint az első eskütételére, Obama esetében ennél erősebb kontrasztról van szó. A 2008-as elnökválasztást a remény és változás kettős jelszavával nyerte meg, a tavalyi kampányban azonban a negatív üzenetek voltak a meghatározók. Négy évvel ezelőtt azzal az ígérettel foglalta el az elnöki széket, hogy véget vet a marakodó washingtoni politizálásnak, ehhez képest most talán még mérgesebb a politikai légkör, mint akkor.

Forrás: Pethő András [origo]
Mobilvécék a Capitoliumnál

Adományok a vállalatoktól

Bár nyilván nem egyedül Obama a felelős ezért, vannak jelei annak, hogy ő maga is hozzáidomult a korábban általa keményen bírált politikai közeghez. A beiktatás esetében erre a legjobb példa a költséges rendezvényekre gyűjtött magánadományok kezelése. Míg négy évvel ezelőtt az elnöki stáb külön kihangsúlyozta azt, hogy nem fogadnak el hozzájárulásokat vállalatoktól, most igen.

A 2009-es tilalommal az volt Obamáék célja, hogy így is jelezzék függetlenségüket a lobbierejükkel gyakran élő vállalatoktól, most azonban ez láthatóan már nem zavarja őket. "Valóban, a bizottság négy évvel ezelőtt nem csinálta ezt, de igazából elég bevett gyakorlat volt a beiktatási bizottságok számára a vállalati adományok elfogadása" - magyarázta egy szerdai sajtótájékoztatón a beiktatási bizottság tanácsadója, Ben Labolt, hozzátéve, nem arról van szó, hogy az adományozó cégek bármit is kapnának a kormányzattól. "Vannak hozzájáruló cégek, amelyeknek nézeteltéréseik voltak a kormányzattal egy sor kérdésben" - mondta a tanácsadó, aki szerint úgy számolnak, hogy a beiktatás magánforrásokból származó költségvetése a négy évvel ezelőttihez hasonlóan 50-60 millió dollár körül lesz. Igénybe vesznek állami forrásokat is, de Labolt szerint ezt nagyrészt a biztonsági feladatokra fordítják majd.

Obama hosszú listája

Maguk a szervezők is visszafogottabb hangulatra számítanak tehát, de Obamának egyébként sincs sok ideje az ünneplésre, ugyanis súlyosabbnál súlyosabb problémák tornyosulnak előtte. "Hosszú listája van" - mondta Andrew Katocs felesége, Alice, aki a sürgősen megoldandó problémák közé sorolta a fegyvertartási szabályok átalakítását, a gazdaság helyzetének javítását, az adósságprobléma rendezését és az afganisztáni szerepvállalás lezárását. Férje ehhez hozzátette azt, hogy "még el kellene kerülni azt is, hogy háborúzzunk Iránnal". Hasonló listát állított össze kérdésemre néhány nappal korábban az ajándékbolt egy másik vásárlója, Ruth Gathers is, de ő hozzátette a bevándorlás rendezését is.

Ezek külön-külön is hatalmas kihívást jelentenek, Obama azonban azt ígéri, hogy nekigyürkőzik mindegyiknek, pedig több olyan probléma van köztük, amelyeknek már korábbi elnökök is nekifutottak, de nem jártak sikerrel. A nehézséget minden esetben az jelentette, hogy a legtöbb belpolitikai kérdésben az elnök nem sokat tud tenni a törvényhozás nélkül, ott azonban gyakran az ellenkező politikai oldal képviselői vannak többségben. Így van ez most Obama esetében is, mert ugyan a szenátust párttársai, a demokraták uralják, a képviselőházban a republikánusok vannak többségben. Az elnöknek tehát velük kellene valahogy dűlőre jutnia a megoldáshoz, a két oldal között azonban rendkívüli mértékben elmérgesedett a viszony.

Forrás: AFP/Jewel Samad
Új arcát mutatja meg Obama

Fegyverek és hitelek

A legsürgetőbb kérdés talán az adósságprobléma rendezése. Február végén vagy március elején ugyanis eléri az Egyesült Államok az úgynevezett adósságplafont, ami azt jelenti, hogy a kormányzatnak nem lesz jogi lehetősége hitel felvételére. Ez az ország fizetésképtelenségéhez vezetne, Obama ezért arra szólította fel a törvényhozást, hogy emelje fel az adósságplafont, a republikánusok azonban ezt csak akkor hajlandók megszavazni, ha az elnök cserébe szigorú takarékossági intézkedéseket vezet be. Obama szerint ez zsarolás, és azt állítja, hogy még csak tárgyalni sem hajlandó erről a republikánusokkal. Ők sokáig tartották magukat eredeti követeléseikhez, de aztán pénteken közölték, annyi engedményt hajlandók tenni, hogy három hónapra megemelik az adósságplafont, és a szándékaik szerint ez idő alatt a törvényhozásnak el kell fogadnia egy új költségvetést.

Ott van aztán a fegyvertartás ügye, amely a decemberi connceticuti mészárlás után került előtérbe. Obama ezen a héten állt elő egy átfogó csomaggal a hasonló esetek megelőzésére, és a javaslatok központi eleme a fegyvertartási szabályok szigorítása. Bár a legfrissebb felmérések szerint a lakosság többsége támogatja az elképzeléseit, a törvényhozásban kemény ellenfelei vannak a szigorításnak nemcsak a republikánusok, hanem egyes demokraták részéről is.

A harcos és hívei

Politikailag feszült helyzetben kezdi meg tehát második ciklusát Obama, aki azonban a legtöbb megnyilvánulása alapján többek között azt a tanulságot vonta le az első négy évéből, hogy keményebbnek kell lennie, ha el akarja érni azt, amit akar. Ez a harciasság jellemezte már a kampányát is, és erre a hozzáállásra utalnak az adósságplafonról tett nyilatkozatai is.

Erőt ad neki persze ehhez az, hogy az elnökválasztás eredménye és a tevékenységének megítélését követő felmérések szerint a választók többsége mögötte áll. "Nagyon tetszett, amit eddig csinált" - mondta csütörtök délután a Capitolium tövében Dylan Moore. A kocogás közben pihenő fiatalember hozzátette, a leginkább azt kedveli Obamában, hogy pragmatikusan áll hozzá a dolgokhoz, és "akkor is racionálisan" próbál viselkedni, amikor a mindkét oldalon meglévő szélsőségek nehezítik a dolgát. Hasonló véleményen vannak az Obama tevékenységét szintén pozitívan megítélő Katocsék is, akik szerint még több mindent elérhetett volna, ha nem akadályozzák őt a politikai ellenfelek.