Kanadai is volt az iszlamista túszejtők között

Vágólapra másolva!
Az algériai miniszterelnök szerint a gázkitermelő telepet elfoglaló iszlamisták Mali északi részéről jöttek, és egy kanadai állampolgár is volt közöttük. A miniszterelnök közleménye szerint 37 külföldi vesztette életét a támadás során, de a túszok pontos száma még mindig nem ismert. Egy fülöp-szigeteki túsz szerint élő pajzsként használták a terroristák a túszokat, Maliban pedig tovább folytatódnak a harcok.
Vágólapra másolva!

Az algériai miniszterelnök, Abdelmalek Szellal azt mondta, hogy a gázkitermelő telepen több tucat túszt ejtő iszlamista csoport Mali északi részéről jött - írja a BBC. A miniszterelnök azt is közölte, hogy az algériai Amenas melletti gázkitermelő telepen 37 külföldi túsz vesztette életét, akik britek, amerikaiak, japánok, norvégok, malájok és fülöp-szigetekiek voltak. A fegyveresek közül 29-en meghaltak, míg hármat sikerült élve elfogniuk az algériai hatóságoknak. Az iszlamista fegyveresek között egy kanadai állampolgár is volt - nyilatkozta az algériai miniszterelnök. Az iszlamisták a telep elfoglalását és a túszejtést válasznak szánták a franciák beavatkozására Maliban. Az algériai különleges alakulatok csütörtökön indították túszmentő akciójukat, amely vérfürdőbe torkollott. Az algériai túszdráma kezdetéről itt, végéről pedig itt olvashat bővebben.

A túszok pontos létszámáról még mindig nincsenek pontos hírek, de a BBC szerint legalább 48-an lehettek. Az egyik fülöp-szigeteki férfi, akinek sikerült kiszabadulnia a fogságból elmondta, hogy élő pajzsként használták őket a terroristák. "Minden alkalommal, amikor a katonák a helikopterekről megpróbálták lelőni a terroristákat, pajzsként használtak minket" - mondta Joseph Balmaceda, miután visszaérkezett a hazájába Ain-Amenászból, az Algírtól 1300 kilométerre lévő gázmezőről.

Mint elmesélte, ő egyedül maradt életben kilenc túsz közül, akit a terroristák egy kis teherautón más helyre akartak szállítani. A járműre robbanószert erősítettek, amely egy tűzpárbajban fel is robbant. Balmaceda annak köszönhette az életét, hogy két pótkerék között hevert. A Land Cruiserből csak a hátsó fele maradt meg. A robbanásban meghalt a velük lévő két terrorista is, Balmaceda viszont el tudott kúszni a mintegy 300 méterre lévő katonákhoz. Amint odaért, elvesztette az eszméletét, és csak a kórházban tért magához - mondta. Mindez a múlt szerdán kezdődött túszszedő akció második napján történt. A Fülöp-szigetek kormánya szerint hat állampolgáruk vesztette életét, négyről pedig nem tudnak, őket eltűntként tartják nyilván.

Maliban folytatódtak a harcok

Közben a mali hadsereg katonái harcok nélkül bevonultak hétfőn az ország középső részén lévő Diabaly településre, amelyet korábban elfoglaltak az iszlamista fegyveresek a déli irányú előnyomulásuk során. A mali erőkkel együtt francia páncélozott szállító harcjárművek is érkeztek a városba, amely egy hete került a szélsőségesek kezére. A lakosok szerint az iszlamisták közül többen feladták jellegzetes ruházatuk viselését, hogy elvegyülhessenek a helybéliek között, mások bevették magukat a bozótba, lebombázott, kiégett terepjárókat hagyva hátra.

A térség francia parancsnoka felhívta a katonák figyelmét, hogy számolni kell elrejtett aknákkal és más hátrahagyott csapdákkal. A francia légierő hétfőn, az intervenció 11. napján is támadott iszlamista hadoszlopokat, amelyek Timbuktu felé vonulnak vissza. A légierő ott, és Gao városnál is igyekszik szétzilálni az iszlamistákat, és megakadályozni, hogy ellentámadást indítsanak.

Burkinából már úton van Maliba az első 150 katona abból az 500-ból, amelyet az ország ígért a közös afrikai haderőbe - közölte hétfőn a vezérkari főnök. A nemzetközi haderő tervezett 5500 katonájából még csak kevesebb mint 200 érkezett Bamakóba. Létszámuk a tervek szerint január 26-ra eléri a 2 ezer főt, és néhány héten belül átveszik a harci feladatokat Maliban a francia hadseregtől.