Szlankó Bálintot két kollégájával együtt rabolták el ismeretlen fegyveresek Aleppónál. Az újságírók egy napig voltak egy cellában bekötött szemmel, megbilincselve. Már jól vannak, és az országot is elhagyták.

Szlankó Bálint, az [origo]-n is rendszeresen publikáló magyar újságíró a Facebook-oldalára írta ki az esti órákban, hogy egy mexikói és egy baszk kollégájával együtt ismeretlen fegyveresek rabolták el őket az Aleppótól keletre fekvő frontvonaltól nem messze. Szlankó bejegyzése szerint megbilincselve, bekötött szemmel egy cellában tartották őket egy teljes napon keresztül, elvették tőlük értékékeiket, majd a város egyik elhagyatott részén kitették őket. Ez után az újságíróknak sikerült az aleppói ellenzéki főhadiszállásra menekülniük.

Az újságíró azt is írta, hogy sértetlenül megúszták az esetet, és már kijutottak Szíriából. Az újságíró bejegyzésében köszönetet mondott a kollégáknak, a családjának, valamint a spanyol és a magyar kormánynak a segítségért, hogy biztonságban eljuthattak Törökországba.

A Külügyminisztérium sajtó főosztályának vezetője, Kaleta Gábor azt mondta, hogy az újságíró hazautazását már szervezik. A főosztályvezető szerint a magyar állampolgár a körülményekhez képest jól van és a konzuli szolgálat segítséget nyújt a hazatéréséhez.

Szlankó Bálint, szabadúszó újságíróként az [origo] rendszeres szerzője. Legutóbbi [origo]-s cikkében összefoglalta a tavalyi év jelentős külpolitikai eseményeit, de írt már az aleppói helyzetről, a szíriai felkelők hétköznapjairól, a kínai vezetőváltásról vagy éppen Líbiából tudósított Kadhafi bukásáról.