Bevonultak a franciák Timbuktuba

Vágólapra másolva!
Gao szombati visszafoglalása után a francia és a mali csapatok ellenállás nélkül vonultak be Timbuktuba.
Vágólapra másolva!

A francia és a mali csapatok ellenállás nélkül vonultak be az iszlamisták által korábban elfoglalt Timbuktuba - írja a Guardian egy mali katonai forrásra hivatkozva. A szövetséges csapatok szombaton az egyik legnagyobb mali várost, Gaót foglalták vissza az iszlamistáktól, akik a francia légierő bombázása miatt vonultak északra.

A mali és a francia csapatok vasárnap késő délután értek el Timbuktuba, és olyan lázadókat keresnek, akik a lakosság közé vegyülve a városban maradtak. A három nagyobb északi város közül, amelyeket a tuareg és az iszlamista lázadók elfoglaltak, már csak Kidal maradt a fennhatóságuk alatt.

Az iszlamisták két héttel ezelőtt váratlanul újabb hadműveletet indítottak déli irányban, ekkor az egykori gyarmattartó Franciaország katonai beavatkozásra szánta el magát, hogy megakadályozza további előrenyomulásukat. A francia és a mali kormánycsapatok azóta az ország középső részén több várost is visszafoglaltak, köztük a Bamakótól 400 kilométerre északkeletre fekvő Diabalyt. A francia intervenciót támogatja az Európai Unió is.