Obama a meleg cserkészek pártjára állt

2013.02.04. 8:35

Obama egy vasárnapi tévéinterjúban két jelentős társadalmi kérdésben is kifejtette álláspontját. Az elnök szerint a homoszexuális fiúcserkészeket nem lenne szabad kizárni a cserkészmozgalomból, a katonanők pedig bevethetők harci cselekményekben.

Barack Obama kijelentette egy vasárnapi tévéinterjúban, hogy a fiúcserkészeknek nem lenne szabad kizárniuk maguk közül a homoszexuálisokat, és hogy a katonanőknek is meg kell engedni a harci műveletekben való részvételt. Az amerikai elnök két olyan ügyben nyilvánított véleményt, amelyben régóta társadalmi vita van, és amelyben az utóbbi időben felvetődött a kizárás megszüntetése.

A fiúcserkészek országos vezetősége éppen a héten tart tanácskozást Texasban, és ezen valószínűleg szóba kerül a melegek ügye, esetleg szavaznak is róla. A mozgalom még hét hónappal ezelőtt is határozottan ellenezte a homoszexuálisok megtűrését, a múlt héten azonban közölték, hogy gondolkodnak álláspontjuk megváltozatásán. Felvetették, hogy a kötelező kizárás helyett a cserkészcsapatokat fenntartó vallási, illetve civil közösségek dönthessenek az ilyen ügyekben: vagy fenntartják a kizárást, vagy megengedik a melegek tagságát.

Az utóbbi évszázadban az lett a hagyomány az Egyesült Államokban, hogy a mindenkori elnök a cserkészek tiszteletbeli elnöke.

Obama nemrég adott ki egy közleményt arról, hogy támogatja a védelmi minisztérium javaslatát, miszerint nők is bevethetők harci cselekményekben, a CBS-nek vasárnap adott interjúban beszélt erről először.