Az amerikai hadsereg hosszú ideje most először veszített el több embert öngyilkosság miatt, mint a harctéren, és a Pentagon egyelőre tehetetlenül figyeli a statisztikák romlását. A legnagyobb pszichológiai károkat nem a félelem vagy a harcmező borzalma okozza a katonáknál, hanem a szégyenérzet és a lelkiismeret-furdalás.

Az amerikai védelmi minisztérium 2009-ben indította el az öngyilkosságok elleni kampányát, a kezdeményezés azonban egyelőre még messze nem sikertörténet, hiszen az azóta eltelt években nemhogy csökkent, hanem kilenc százalékkal nőtt az öngyilkosságok száma a hadseregben. A minisztérium most nyilvánosságra hozott adatai szerint 2012-ben több katona vetett véget az életének, mint ahány a harcokban halt meg. Az amerikai hadsereg az elmúlt évben 325 öngyilkossági esetről számolt be, 2011-ben ez a szám 283 volt. Mindeközben tavaly harcban 313-an vesztették életüket.

Az amerikai veteránok ügyeivel foglalkozó kormányhivatal is rekordról számolt be: egy frissen kiadott tanulmányukból az derül ki, hogy az Egyesült Államokban átlagosan 65 percenként lesz öngyilkos egy háborús veterán, vagyis naponta 22-en halnak meg így. (Az Egyesült Államokban 21 millió veterán él.) Az arányok itt is magasabbak, mint a korábbi jelentésekben szereplők: egy régebbi felmérés napi 18-ra tette az öngyilkosságok számát. Az öngyilkosságot megkísérlő veteránok 15 százaléka egy éven belül ismét megpróbál véget vetni az életének, ha ez elsőre nem jön össze.

Az öngyilkosságok járványszerű terjedéséről azonban - legalábbis a számok alapján - a Forbes szerint egyelőre nem lehet beszélni. A katonák és veteránok által elkövetett öngyilkosságok aránya ugyanis nagyjából megfelel annak, ami az amerikai társadalom egészében tapasztalható. A mostani statisztika azért keltett feltűnést, mert az amerikai hadsereg hosszú ideje most először veszített el több embert öngyilkosság miatt, mint a harctéren. A védelmi minisztérium azért is aggódik a hadsereg kötelékében elkövetett öngyilkosságok miatt, mert a katonáknak harci helyzetben az lenne a feladatuk, hogy az ellenséget öljék meg, és ne saját magukat, és az amerikai hatóságok egyelőre tehetetlenül figyelik a statisztikák romlását. A számok tehát inkább azért aggasztóak, mert az amerikai hadsereg egyelőre nem tudja sikeresen kezelni az okokat, amelyek az öngyilkosságok mögött meghúzódnak.

Forrás: AFP/Getty Images/Chris Hondros
A poszttraumás stressz szindróma (PTSD) a táliboknál is nagyobb ellenség

A szégyen hatalma

Pedig a Pentagon jó ideje próbálkozik azzal, hogy beazonosítsa és lehetőleg meg is mentse azokat a katonákat, akik ki vannak téve az öngyilkosság veszélyének, de abban a szakemberek is egyetértenek, hogy a feladat nem könnyű. Egy harctéri stresszel foglalkozó szakember, William Nash a CNN-nek elismerte, nem létezik igazán jó modell, aminek az alapján azonosítható lenne a katonák és a veteránok öngyilkosságához vezető ok. Katonai és orvosi szakértők is értetlenül állnak az előtt a jelenség előtt, hogy a közhiedelemmel ellentétben nincs közvetlen összefüggés az öngyilkosságok és a harchelyzettel járó stressz között.

Nash az iraki fronton több száz olyan katonával dolgozott, aki az öngyilkosságot fontolgatta. Az elmúlt években tapasztalt öngyilkossági hullám magyarázataként több katonai pszichiáterrel együtt kidolgozta az úgynevezett morális sérülés fogalmát. Ez a jelenség akkor lép fel, amikor egy embernek sérül a jóról és a rosszról kialakult mély meggyőződése, mert történik valami, ami kikezdi az erkölcsi biztonságérzetét.

Forrás: AFP/Getty Images/Ben Sklar

A legnagyobb pszichológiai károkat nem a félelem vagy a harcmező borzalma okozza a katonáknál, hanem a szégyenérzet és a lelkiismeret-furdalás, ami ezekhez a morális sérülésekhez kapcsolódik - állítja Nash. A leggyakoribb morális sérülést pedig akkor szenvedik el, amikor elveszítik a bajtársaikat. A szakértő rengetegszer hallotta például a tengerészgyalogosoktól, hogy a leggyakrabban az kínozta őket, hogy nem tudták megvédeni a testvéreiknek tekintett bajtársaikat.

William Nash szerint ez az érzés ahhoz hasonlatos, mint amikor egy szülő elveszíti a gyermekét. Ugyanígy komoly kínokat élnek át baráti tűz esetén, amikor véletlenül a saját embereiket lövik le, vagy amikor egy katonai akcióban civilek, nők és gyerekek halnak meg. Nincsenek azonban könnyű helyzetben akkor sem, amikor leszerelnek, olyankor ugyanis hatalmas hiányérzet kerítheti hatalmába azokat, akik addig a hadsereg elszigetelt világában éltek, majd hirtelen kizárva érzik magukat ebből.

A vezetők felelőssége

A katonacsaládok, amelyek öngyilkosság miatt veszítettek el rokonokat, elsősorban azt vetik a hadsereg vezetőinek a szemére, hogy egy olyan kultúrát tartanak fenn, amelyben a katonák úgy hiszik, gyengének nézik őket, és elesnek az előmeneteli lehetőségektől, ha a mentális gondjaik miatt segítséget kérnek. Szerintük az elöljárók ahelyett, hogy segítenének a rászorulókon, inkább azzal vannak elfoglalva, hogy kiemeljék a seregből az érzelmileg gondokkal küzdő katonákat, ezzel is javítva a statisztikákat.

A Pentagon öngyilkosságok ellen indított kezdeményezése azonban pont azt próbálja meg tudatosítani, hogy a segítségkérés a bátorság jele. A program internetes oldalán több szervezet és segélyvonal hirdetése látható, a katonákat pedig arra biztatják, hogy figyeljenek oda egymásra, és ha azt látják, hogy egy társuknak gondjai vannak, kísérjék el szakemberhez.

Forrás: AFP/Getty Images/Chris Hondros
Nemcsak harci helyzetekben leselkednek veszélyek az amerikai katonákra

William Nash szerint azonban a mentális problémákat kísérő stigma még így is annyira erős, hogy a harctéri stresszel küzdőket visszatartja attól, hogy segítséget kérjenek. Így aztán a hadseregben egyfajta járványként van jelen a poszttraumás stressz szindróma, de az érintetteknek kezelés helyett sokszor azt vetik a szemükre, hogy csak szimulálnak.

Hasonló következtetésekre jutott a Pentagon saját vizsgálata is. A 2010-ben kiadott dokumentum szerint a felelősség nagyrészt a parancsnokokat terheli, akik vagy nem ismerték fel, vagy nem vették tudomásul a katonáik kockázatos viselkedését. Az elmúlt évtized két háborúja - az iraki és az afganisztáni - miatt olyan mértékben szükség volt bevethető emberekre, hogy a toborzási követelmények is alacsonyabbak lettek, és sok újonc megúszott olyan ügyeket, amelyek miatt korábban kizárták volna a hadseregből. A 2004 óta állományba vett katonák mintegy felének voltak korábban alkohol- és drogproblémái, vagy követtek el szabálysértést. Ezzel párhuzamosan csökkent azoknak az eseteknek a száma, amikor egy katonát rossz magaviselet miatt rúgtak ki a seregből.

Végzetes mellékhatások

A Center for a New American Security elnevezésű, védelmi kérdésekkel foglalkozó kutatószervezet 2011-es tanulmánya szerint az adatok azt mutatják, hogy van kapcsolat a bevetésen szerzett sérülések és az öngyilkosság között. A traumás agysérülést szenvedők között például másfélszer nagyobb az esély az öngyilkosságra. A kockázatokat tovább növelik a krónikus fájdalom és a poszttraumás stressz szindróma olyan tünetei, mint a depresszió, a szorongás, az alvászavar vagy a droghasználat.

A Military Times című internetes oldal cikksorozatban foglalkozott a hadseregben előforduló öngyilkossági esetekkel, és megállapította, hogy minden hatodik állományban lévő katona pszichoaktív gyógyszert szedett, sokan ráadásul egyszerre többfélét is, miközben minimális klinikai kutatás vizsgálta ezeknek a gyógyszerkoktéloknak a hatását. A felírt gyógyszerek között a mellékhatásoknál az öngyilkossági kockázat is szerepel.