Izraeli börtönben ülő palesztin foglyok kicsempészték spermájukat

Vágólapra másolva!
Izraeli börtönökben hosszú évek óta senyvedő palesztin foglyok közül többen kijuttattták spermájukat feleségeiknek, öten terhesek is lettek, egy gyerek már meg is született, állítja egy szülészorvos.
Vágólapra másolva!

Egy szülészorvos azt állítja, hogy Izraelben fogva tartott palesztinok kicsempészték spermájukat, hogy megtermékenyítsék feleségeiket - írja a Guardian. Egyiküknek a felesége tavaly augusztusban életet is adott egy csecsemőnek. (A férjet 32 ember megöléséért csukták le.) Rajta kívül még négy, palesztin börtönlakó felesége esett teherbe.

Salem Abu Khaizaran szülészorvos, egy Jeruzsálemtől hatvan kilométerre fekvő kórházban dolgozik, azt állítja, hogy 22 palesztin nő esett át mesterséges megtermékenyítésen, amihez férjeiktől, élettársaiktól kicsempészett spermát használtak. Az eljárás azonban kis hatékonyságú, épp amiatt, mert nehéz volt megoldani azt, hogy a börtönből a kórházig tartó úton a spermák ne menjenek tönkre.

Az orvos elmondása szerint negyven mintát juttattak ki a börtönből, azt azonban nem árulta el, milyen módszerrel. Az izraeli börtönszolgálat nyomban jelezte, nem hisz az orvosnak, fenntartásokkal kezeli az állításait.

Az egyik, 38 éves feleség elmondta, hogy nem volt más választásuk, mert sokan közülük már idősek, és lassan kicsúsznak az időből, amíg gyereket szülhetnek. A nő férje már 22 éve ül börtönben négy ember megölése miatt.

A Guardian felidézi, hogy körülbelül 4500 palesztin van bebörtönözve Izraelben. Amikor hozzátartozójuk meglátogatja őket, csupán 45 percig tarthat a vizit. Fizikai kontaktus kizárt, üvegfal választja el őket egymástól. Gyereküket is csak akkor láthatják, ha az elmúlt 8 éves.