Nincs káros hatása a fukusimai atombalesetnek

Vágólapra másolva!
Nem mutatható ki a 2011 márciusi fukusimai atomerőmű-balesethez köthető egészségkárosodás a közelben lakó embereken - közölte Szakai Kadzuo, a japán radiológiai intézet kutatója a Japan Today hírportál vasárnapi jelentése szerint.
Vágólapra másolva!

"A fukusimai baleset óta nem figyeltünk meg a sugárzáshoz köthető egészségkárosodást, bár egyesek megbetegedtek az evakuáció okozta stressz, valamint a sugárzással kapcsolatos félelmek miatt" - mondta a kutató.

"A hirosimai és nagaszaki atomtámadások túlélőin elvégzett járványtani kutatásokból tudjuk, hogy a 100 millisievertet meghaladó sugárzásnak kitett emberek esetében fokozatosan nő a rák kockázata. Máshogy fogalmazva, nem mondhatjuk, hogy a rák kockázata nő a 100 millisiertvnél kisebb sugárzásnak kitett emberek esetében" - közölte Szakai, hozzátéve, hogy a legtöbb fukusimai lakos 20 millisievertnél kisebb dózist kapott.

Ugyanakkor Fukusima prefektúra kormányzata a héten arról számolt be, hogy három olyan fiatalt diagnosztizáltak hasnyálmirigyrákkal, akik a baleset bekövetkeztekor 18 éven aluliak voltak. Szakai szerint azonban nincs bizonyítható kapcsolat az atombaleset és a rákos megbetegedések között.

A Greenpeace nemzetközi zöldszervezet japán ága azzal vádolta a kormányt Szakai kijelentését követően, hogy az megpróbálja kicsinyíteni a fukusimai baleset jelentette egészségügyi kockázatokat.

Ezzel párhuzamosan a Jomiuri Simbun című napilap arról számolt be vasárnap, hogy december végéig az atombaleset által érintett 103 ezer otthon mindössze 23 százalékát sugármentesítették hét érintett prefektúrában. Az iskolaépületeknél viszont jobb a helyzet: azoknak 85 százalékát sikerült megtisztítani.