Melltartókkal mennek csatába az emberkereskedők ellen

afrika, nők, emberkereskedelem, nyugati melltartóadomány, használtruha-piac, kenya,  illusztráció
Vágólapra másolva!
Kiváltságos helyzetben vannak azok a fejlett országokban élő nők, akik nem is tudják, hány melltartójuk van. A segélyezés hagyományos eszközein túllépő kezdeményezések épp ezt a jelenséget próbálják meg hasznosítani. A nyugati fiókokat és gardróbokat elárasztó alsóneműk Afrikában új életre kelnek, és komoly fegyverré lesznek az emberkereskedők elleni harcban.
Vágólapra másolva!

Az emberkereskedelemmel sokan és sokféleképpen megpróbálták már felvenni a harcot, de kevés olyan testreszabott ötletet vetettek be eddig, mint amilyet az egyik denveri külvárosban élő főállású anya, Kimba Langas és a helyi templom egykori lelkésze, Dave Terpstra talált ki. Arra, hogy kezdeményezésük nagy feltűnést keltsen, elegendő biztosíték volt, hogy a középpontjában a melltartó áll.

A melltartók diadalútjának története Dave Terpstra mozambiki missziós látogatásával kezdődött. A dél-afrikai országban azoknak a nőknek a rehabilitálásában próbált segíteni, akik emberkereskedők áldozatai lettek. Ezeknek a nőknek sokat segített az újrakezdésben, ha munkát találtak, a saját bevétel ugyanis egyfajta védettséget ad nekik az emberkereskedőkkel szemben.

Mivel ezek a nők a gyerek- és kamaszkorukat sokszor szexrabszolgaként voltak kénytelenek átvészelni, az iskola értelemszerűen nem fért bele ezekbe az évekbe, így a munkaerőpiacon sem indulnak nyerő helyzetből. Itt jön képbe a sok-sok nyugati melltartó.

Forrás: AFP/Marco Longari
Kenyai árus, nyugati áru

Mozambikban több más afrikai országhoz hasonlóan az egyik legpezsgőbb gazdasági szektor a használtruha-kereskedelem, ezen belül is a kincsnek számító nyugati melltartók eladásával lehet kaszálni. A melltartók előállításához komplex gyártási feltételek kellenek, amelyek nem állnak rendelkezésre minden fejlődő országban, így egy jó darab igazi luxusterméknek számít. Vagyis a recept a következő: adj melltartókat a kiszolgáltatott áldozatoknak, és megélhetést adsz nekik. A melltartók eladásából nemcsak megélni, hanem esetleg még tanulni is tudnak.

A Kimba Langas által alapított Free the Girls elnevezésű szervezetnek sikerült fontos részleteket megragadnia az amerikai és a mozambiki élethelyzetekből. Az amerikai életformához ugyanis hozzátartozik, hogy a nők sokszor számolatlanul veszik a melltartókat, és szép mennyiséget felhalmoznak belőlük. A melltartó így tökéletes ruhaadomány lenne, mégis ritkán kerül el a jótékonysági szervezetekhez. A mozambiki életformához viszont pont a hiányuk tartozik hozzá, a kapcsolódási pont tehát adott volt.

Fegyverek a fiók mélyén

Az ötlet már a nagyobb segélyszervezeteknek is megtetszett, nemrég például a brit Oxfam is elindította nagyszabású melltartógyűjtését. Becslések szerint a brit nők 1,2 milliárd fontnyi melltartót halmoztak fel, azaz fejenként mintegy kilencet. A Nagy Melltartóvadászatra (Big Bra Hunt) keresztelt kezdeményezéssel a szenegáli nők helyzetén szeretnének javítani. Az Oxfam az ügy érdekében felmérést is készített a nők és a melltartók kapcsolatáról. Ebből kiderült: a brit nők harmada sok nem hordott melltartót azért tart meg, mert nem is tudja, hogy ott van a fiókjában vagy a szekrényében, tíz százalékuk pedig nincs is tisztában azzal, hogy a segélyszervezetek ezt a ruhadarabot is elfogadják adományként.

Persze némi magyarázatra szorul, hogy több afrikai országban miért élvez ilyen kitüntetett helyet a melltartó az adományok között. Az Ugandában dolgozó Kristy Lakin például úgy becsüli, a falvakban élő nők 99 százalékának nincs melltartója. "A melltartóhiány nem pont az a probléma, amely vezeti az ENSZ listáját a fejlődő országok előtt álló kihívásokról. De képzeljék csak el, milyen nap mint nap melltartó nélkül élni. Képzeljék el, hogy naponta több kilométert kell gyalogolni a legközelebbi kútig, ennél is többet a piacig, a fennmaradó időben meg a földeken kell dolgozni, és mindezt melltartó nélkül. És képzeljék el, hogy van négy-öt gyerekük, akik közül az egyiket nagy valószínűséggel éppen szoptatnak" - érzékeltette a probléma súlyát a Huffington Postnak.

Forrás: AFP/Eric Feferberg
A mali nők hétköznapjain is sokat segítene a melltartó

Kimba Langasnak nem állt a rendelkezésére az Oxfaméhoz hasonló bejáratott gépezet az adománygyűjtésre, így eleinte a Facebookon tette közzé a felhívást. Abból a feltételezésből indult ki, hogy hozzá hasonlóan más amerikai nők szekrényében is csak a helyet foglalja a sok melltartó. A felhívására ezrek válaszoltak, és hamarosan nem a gyűjtés, hanem a szállítás jelentette a legnagyobb problémát. A több tízezer melltartó Afrikába juttatása mintegy 6500 dollárba került. A vállalkozáson sokat lendített, hogy a CNN kisfilmet forgatott Langas kezdeményezéséről, így szállítmányozással foglalkozó jóakarók is úgy érezhették, megtalálta őket a feladat.

A denveri kezdeményezés mögött eleinte csak néhány nő és pár feleslegessé vált melltartó állt. A melltartók azóta az emberkereskedők tizenhat áldozatán segítettek, ezek a nők átlagosan ötszáz melltartót adnak el havonta. Kimba Langas ugyanezt a modellt szeretné meghonosítani Ugandában, Kenyában, Mexikóban és El Salvadorban.

A nyugati melltartókhoz jutó mozambiki nők a minimálbér háromszorosát is meg tudják keresni. Fontos szempont, hogy a melltartók eladásával más nőkkel kerülnek kapcsolatba, és adott esetben így meg tudják osztani egymással a traumákat, amelyeket átéltek. A mozgalom alapítói szerint a program lényegében önfenntartó. A nők az első adag melltartót ingyen megkapják, és ha kiárusítják a készletet, a következő szállítmányhoz egészen kis összegért hozzájuthatnak, így lesznek áldozatból vállalkozók.

Van mitől elmenekülni

A rákok és a prostituáltak országa - Mozambikot így emlegetik, és nem véletlenül. A dél-afrikai ország exportjának számottevő részét az emberek teszik ki. Nappal rákkal kereskednek, éjszaka viszont a lányokból és nőkből lesz áru. Az ország határain belül egy lányt már két dollárért meg lehet venni. A Nemzetközi Migrációs Szervezet adatai szerint évente több mint ezer nőt és gyereket csempésznek át Dél-Afrikába.

A nőket szexrabszolgaságra, a férfiakat kényszermunkára adják-veszik. A falvakban a gyerekeket sokszor a család beleegyezésével kényszerítik munkára. A nőknek sokszor az jelenti az egyetlen lehetőséget a kitörésre a szegénységből, hogy a városokba költöznek, de itt sokan azzal szembesülnek, hogy az oktatást és munkát ígérő közvetítőknek a prostitúció az egyetlen ajánlata. Az emberkereskedők módszereinek kidolgozottságát jól jelzi: a 2010-es labdarúgó-világbajnokság előtt az áldozatokat Szváziföldre és Dél- Afrikába küldték különböző központokba továbbképzésre, hogy minél profibban tegyenek eleget a rendezvénnyel együtt járó megnövekedett keresletnek.