Öngyilkosság a nyugdíj helyett

A fiatalok és a kormány is magára hagyta az idősebb generációt Dél-Koreában. A 65 felettiek közül egyre többen élnek és halnak meg egyedül. A furcsa társadalmi összeomlás egyik következményeként egyre többen gondolják úgy, hogy a teljes létbizonytalanságban az öngyilkosság az egyetlen választásuk.

A dél-koreai dolgozók többsége valószínűleg rettegve várja a nyugdíjaséveket. Az igencsak bizonytalan szociális háló miatt eleve nagyon sokáig kitolják a búcsút a munkahelyüktől, de így sincs semmi garancia arra, hogy nyugdíjasként nem halnak majd éhen. Még úgy is, hogy az egész életüket ledolgozták.

Az öregségi létbizonytalanságnak az elmúlt években egészen ijesztő következményei is voltak, amelyekre a társadalom és a dél-koreai kormány sem volt felkészülve. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni azzal a jelenséggel, hogy a nyugdíjasévek kilátástalanságát látva Dél-Koreában egyre többen követnek el öngyilkosságot a 65 év felettiek közül. A többségük csendben végez magával, de vannak olyanok is, akik egyfajta nyilvános tiltakozás keretei közt vetnek véget az életüknek. Így tett az a 78 éves nő is, aki a helyi városháza előtt mérgezte meg magát, miután a hatóságok leállították a nyugdíjának a folyósítását arra hivatkozva, hogy már nem kötelességük támogatni őt - hiszen a veje talált munkát.

Ez a hatósági érvelés a koreai társadalom sajátos meghasonlottságára mutat rá. Dél-Korea irigylésre méltó gazdasági fejlődését a társadalom szociális érzékenységének a tompulása kísérte az elmúlt évtizedekben. Egészen a közelmúltig a dél-koreai szociális hálót lényegében a család biztosította. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a szülők - sokszor erőn felül is - mindent megtettek, hogy biztosítsák a gyerekeik jólétét, cserébe viszont számíthattak arra, hogy időskorukban a gyerekeik gondoskodni fognak róluk. Ebben a konfuciánus társadalmi szerződésben nem volt szükség nyugdíj-biztosítási rendszerre vagy idősotthonokra.

Az egyik koreai egyetem társadalmi jólétet kutató professzora, Park Dzsi Jung a New York Timesnak ezt azzal magyarázta, hogy a dél-koreaiak a gyerekeikre alapozzák a jövőjüket, ők jelentik számukra az egészségbiztosítást, a nyugdíjat és a kényelmes öregkort. "A gyerekeik sikere az ő sikerük" - mutatott rá az egyre kevésbé érvényes összefüggésekre a professzor.

Csakhogy a gazdasági pörgés beszippantotta a fiatalokat, akiket sokkal jobban foglalkoztat az, hogy a munkahelyükön helytálljanak, mint hogy a szüleikről gondoskodjanak. Vidékről tömegesen költöztek be a városokba, hátrahagyva az idős generációt. Mára 1,2 millióan - az idős lakosság több mint húsz százaléka - élnek és halnak meg egyedül.

Dél-Korea lakossága öregszik a fejlett országok közül a leggyorsabb tempóban. 1980-ban még csak 3,8, 2002-ben már 7,2, tavaly 11,8 százalék volt az idősek aránya a dél-koreai társadalomban, és ezt a folyamatot egyelőre nem lehet feltartóztatni. A jóléti minisztérium becslései szerint 2020-ra 15,7, 2030-ra 24,3 százalékra nő ez az arány. A drámai változás egyik magyarázata, hogy amíg az ötvenes években a nők öt-hat gyereket szültek, addig mára átlagosan csak 1,2 gyerek születik egy családban - ez még az egykepolitika miatt 1,6-es arányt elérő Kínához képest is alacsony érték.

A kemény munkában megöregedő dél-koreaiak eddig úgy gondolták, a gyerekeikért meghozott áldozat jelenti a fedezetet. Minden kiszámítható volt: a szülők a legidősebb fiuk családjával éltek. Ha nem volt fiuk, örökbe fogadtak egyet a rokonságból, aki nemcsak a nevüket vitte tovább, hanem gondoskodott is róluk, ha ők maguk már nem voltak képesek erre. A gyerekek boldogulásáért mindent megtettek, ha kellett, a megtakarításaikat is felélték, csak hogy taníttassák őket, vagy lakást vegyenek nekik - mondta Park Dzsi Jung a New York Timesnak.

Másoknak dolgoztak

A statisztikák alapján a dél-koreaiak bátran kijelenthetik, hogy ők a munka hősei. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési (OECD) Szervezet országai közül Dél-Koreában volt a legmagasabb azoknak az aránya, akik 65 és 69 éves koruk között még dolgoztak. A dél-koreai férfiak átlagosan 71,4, a nők 69,9 éves korukban mennek nyugdíjba, ráadásul úgy, hogy a munkával eltöltött évtizedeik is embert próbálóak voltak: egy háborúban megrokkant és elszegényedett országba születtek, évtizedekig kifogásolható körülmények között dolgoztak, és mindemellett ők dolgozták le a legtöbb munkaórát egy héten az OECD-országok közül. Ezek az erőfeszítések az ország egyre izmosodó gazdaságán meglátszottak, de menet közben a szociális rendszert elfelejtették kiépíteni. (Erre a hiányosságra az OECD legfrissebb országjelentése fel is hívja a figyelmet.)

Egy nemrég készült felmérés szerint az 1955 és 1974 között született dél-koreaiak csaknem negyven százaléka nem készült fel a nyugdíjaséveire. Ez a mostani életminőségükön is meglátszik.

A társadalmi védőháló felbomlása felkészületlenül érte a kormányt. A dél-koreai nyugdíjrendszert csak 1988-ban kezdték el kiépíteni, sok idős ember azonban még nem részesül az ellátásban, mert a rendszer elindításánál már nem dolgozott. Azok sem járnak jobban, akik kapnak nyugdíjat, mert az összeg alig elég valamire. Egy 2011-es kormányzati jelentés szerint a 65 felettiek közül tíz emberből mindössze négynek van valamiféle állami vagy magánnyugdíj-megtakarítása.

A dél-koreai nyugdíjrendszerben ráadásul van egy hagyományokhoz visszanyúló csavar: a törvény értelmében ugyanis nem jár a nyugellátás azoknak, akik esetében a hatóságok úgy ítélik meg, hogy a gyerekeik képesek gondoskodni róluk. Sok idős ember így abban a megalázó és kínos helyzetben találja magát, hogy vagy a gyerekeitől, vagy az államtól kell támogatást kérnie. Sokan azért lesznek öngyilkosok, mert úgy érzik, a gyerekeik elárulták őket, mások azért, mert nem akarják, hogy az ő ellátásuk miatt romoljanak a gyerekeik esélyei az előrejutásra. És vannak olyanok is, akik csak azért vannak még életben, mert nem tudnák kifizetni a temetésüket.

Sok dél-koreai idős nemcsak azért lesz depressziós, mert egyedül marad, hanem azért is, mert fogalma sincs, hogy lesz-e, aki eltemesse. Összekapargatják a kis pénzüket, ami van, elmennek a temetkezési vállalathoz, és megkérdezik, hogy ez mire elég. A probléma olyan méreteket öltött, hogy sok temetést jótékonysági alapon bonyolítanak le. Sokan úgy halnak meg, hogy még az ingóságaikért sem jelentkezik senki, így már vállalkozások is alakultak, amelyek begyűjtik ezeket a tárgyakat.

A dél-koreai hatóságok tesznek ugyan néhány gesztusértékű intézkedést, hogy megmentsék az idős állampolgáraikat, de ez még távol áll attól, hogy a 65 év felettiek biztonságban érezzék magukat. Gondozókat küldenek például hetente az idős emberekhez, néhány önkormányzat pedig ennél is finomabb módszert alkalmaz: minden reggel egy doboz joghurtot hagynak az idősek ajtaja előtt. Ha a dobozok gyűlni kezdenek, tudják, hogy baj van.

A 75 év felettieknél százezer emberből 160-an lettek öngyilkosok Dél-Koreában 2010-ben - ez az OECD-országok átlagának a nyolcszorosa. Dél-Korea első helyen áll a 65 és 74 év közöttiek öngyilkossági listáján is: százezer közül 82-en választották azt, hogy véget vetnek az életüknek.