Elismerte a rákos falvak létezését a kínai vezetés

Vágólapra másolva!
A rák jelenleg vezető halálok Kínában, a betegség 2,7 millió embert öl meg évente. A környezetszennyezés miatt egész falvak megbetegszenek.
Vágólapra másolva!

Elismerte a kínai vezetés, hogy az elmúlt évtizedek ellenőrizetlen környezetszennyezése több tucat rákos falu kialakulásához vezetett az országban. Az elmúlt években a mérgező és veszélyes vegyi szennyezés számos környezeti katasztrófához vezetett, és komoly egészségügyi és társadalmi problémákat okozott, köztük rákos falvak kialakulását - fogalmazott a környezetvédelmi minisztérium.

Ez az első alkalom, hogy a kínai vezetés elismerte a jelenség létezését, a környezetvédő aktivisták korábban évekig hiába kampányoltak ez ügyben az interneten. A gyűjtőfogalom többnyire ipari központok, gyárak mellett fekvő településeket takar, amelyek lakói a létesítmények károsanyag-kibocsátása következtében betegszenek meg.

A minisztérium most részletes listát is közölt a rákos falvakról. Eszerint ezekből több mint harminc ilyen van ma az országban, túlnyomó részük a keleti és középső tartományokban. Nem hivatalos becslések szerint valódi számuk jóval magasabb, akár a több százat is elérheti.

A minisztérium ötéves tervet tett közzé a környezetre ártalmas vegyi anyagok jelentette veszélyek megelőzésére és szabályozására. A központi tanulmány szerint jelenleg mintegy 40 ezer vegyi anyag van használatban az országban, köztük olyanok is, amelyeket a fejlett országok már rég kivontak a forgalomból. Ezek közül legalább háromezer mérgező vagy szennyező, a vezetés első körben 58 előállítását és használatát tiltaná be. Szintén szigorításra szorul a szennyező vállalatok ellenőrzése és a környezetvédelmi szabályok betartásának felügyelete - áll a dokumentumban.

Az egészségügyi minisztérium február eleji statisztikái szerint a rák jelenleg vezető halálok Kínában, a betegség 2,7 millió ember halálát okozza évente, s minden évben 3,12 millió új rákos megbetegedést regisztrálnak. A lista élén a tüdő-, a máj- és a gyomorrák áll - derül ki a statisztikákból.