Hiába jutott kényelmes többséghez a baloldal az alsóházban az olasz választásokon, a felsőházban még a potenciális koalíciós partner mandátumaival együtt sem érnék el a helyek felét, így új választásokat írhatnak ki.

Minimális győzelmet aratott az alsóházi választásokon a balközép párttömörülés, de ezzel jelentős mandátumtöbbséghez jutott. A kormányzáshoz azonban a felsőházra is szükség lesz, ott viszont a baloldal alulmaradt, még a centristákkal együtt sem tudott többséghez jutni a jobboldallal szemben. A megoldás az új választás lehet.

Az olasz belügyminisztérium összesítése szerint a Pier Luigi Bersani által vezetett balközép tömörülés 340 mandátumot szerzett az olasz alsóházban, míg a Silvio Berlusconi vezette jobbközép pártcsoport 124 helyet. A tetemes különbség annak ellenére jött létre, hogy a baloldal mindössze 0,36 százalékponttal kapott több szavazatot a jobboldalhoz képest. Bersaniék az alsóházi szavazatok 29,54, Berlusconiék 29,18 százalékát kapták.

Bersani pártja a közleményében úgy fogalmazott, hogy "nagyon kényes helyzet" alakult ki, de az olasz érdekek alapján fognak cselekedni. A szoros eredmény miatt Silvio Berlusconi titkára, Angelino Alfano pedig arra kérte a belügyminisztériumot, hogy ne hirdessen hivatalos eredményt, mert a hibás szavazatok újraszámlálása után esetleg megfordulna az eredmény. Végül a belügyminisztérium feltette a honlapjára a 100 százalékban feldolgozott adatokat.

A választás meglepetését Giuseppe Piero Grillo olasz komikus Öt Csillag Mozgalma érte el, amely 25,55 százalékot kapott, és ezzel 108 képviselői helyre lett jogosult. A jelenleg ügyvezetőként működő miniszterelnök, Mario Monti centrista pártja 10,56 százalékot szerzett, és ezzel 45 mandátumhoz jutott.

Több párt nem került be a parlamentbe, így a baloldali pártcsoport kényelmes többséget szerzett a 617 fős alsóházban.

A tartományi küldöttekből összeálló szenátusban viszont Silvio Berlusconiék kapták a legtöbb mandátumot. 119-ot szerzett a jobboldal, szemben a baloldal 116 helyével. A baloldal ugyan több szavazatot kapott (31,63 százalék a jobboldal 30,72 százalékával szemben), de a tartományonként eltérő támogatottság miatt ez a mandátumokban másként jelenik meg. Grillóék 54, Montiék 18 mandátumhoz jutottak a felsőházban. Bersani csak akkor alakíthatna cselekvőképes kormányt, ha a felsőházban Grillo Öt Csillag Mozgalmával áll össze.

Mivel ez az új párt erősen épített a kiábrándultak szavazataira, és unió- és korrupcióellenes, valamint zöld és szabad internet párti programja nehezen összeegyeztethető a baloldal programjával, ezért kicsi az esély a pártok koalíciójára.

Így valószínű, hogy új választásra lesz szükség. Ez azért rossz hír a piacok számára, mert újabb hetekre bizonytalanná vált, hogy olyan kormány alakul-e, amely végrehajtja az adósságválság kezeléséhez szükséges reformokat.