Engedelmességet ígért utódjának a távozó pápa

Vágólapra másolva!
Már elbúcsúzott a bíborosoktól, délután pedig  helikopterrel Castel Gandolfóba repül a pápa, ahol már nagyon várják. Este nyolc órakor itt jelenti be lemondását. Utána a svájci gárda helyett már a vatikáni csendőrség vigyáz rá, és piros cipőjét is barnára cseréli. Az új pápa megválasztásának előkészületei hétfőn indulnak.
Vágólapra másolva!

"Feltétlen tiszteletet és engedelmességet" fog tanúsítani majdani utódával szemben - közölte XVI. Benedek pápa azon a találkozón, amelyen a vatikáni bíborosok búcsúztatták pápasága utolsó napján. A távozását február 11-én bejelentő egyházfő közel nyolcéves pápasága legutolsó napján a munkahelyétől és eddigi otthonától, a Vatikántól köszön el, ahol 1981 óta dolgozott bíborosként majd pápaként.

Csütörtök délelőtt a bíborosoktól búcsúzott, ott volt Erdő Péter esztergom-budapesti érsek is. A bíborosok tapssal fogadták a VIII. Kelemenről elnevezett, reneszánsz freskókkal díszített Sala Clementina fogadóteremben a 265. pápát, majd a bíborosi kollégium dékánja, Angelo Sodano köszönetet mondott neki.

XVI. Benedek pápa visszavonul a Castel Gandolfo apostoli palotába lemondásának napján Forrás: AFP/Andreas Solaro

"Mielőtt mindenkire személyesen rátérnék, szeretném elmondani, hogy továbbra is veletek leszek imában, főképp a következő napokon. Közöttetek van a jövendőbeli pápa, akinek feltétlen tiszteletet és engedelmességet fogadok" - mondta XVI. Benedek, aki arról is beszélt, hogy azt szeretné, ha a bíborosok egységesek lennének, "mint egy zenekar", ahol a harmónia összhangban van a sokszínűséggel, amely "az egyetemes egyház megnyilvánulása".

Az egység azonban nem teljes: a pápát többek között az ausztrál katolikus egyház feje is bírálta lemondása miatt (erről bővebben itt olvashat).

Lezárják Twitterét

A bíborosokkal tartott búcsútalálkozó volt XVI. Benedek utolsó hivatalos programja pápaként. A bíborosok voltak az elsők, akiknek február 11-én bejelentette távozási szándékát - latinul -, hangsúlyozva, hogy előrehaladott kora miatt (ingravescente aetate) nem képes tovább ellátni szolgálatát. A pápa a találkozót követően csütörtök délután helikopterrel hagyja el a Vatikánt, és Castel Gandolfóba vonul vissza.

XVI. Benedek pápa visszavonulása után piros cipőjét barnára cseréli Forrás: AFP/Robin Utrecht

XVI. Benedek lemondásának február 11-i bejelentése óta készül a Vatikán elhagyására. Az utóbbi több mint két hétben két általános audiencián és két Úrangyala-imádságon, valamint a hamvazószerdán a Szent Péter-bazilikában általa pontifikált utolsó szentmisén találkozott a tőle búcsúzni akaró egyházi személyekkel és hívőkkel. Az eseményeken a Vatikán szerint közel félmillióan vettek részt.

A délelőtti búcsúzás után a pápa munkatársaival ebédelt vatikáni lakosztályában. Mielőtt elhagyná a Vatikánt, elküldi utolsó Twitter-üzenetét, majd a december 22-én elindított pápai mikroblog megszünteti működését.

A pápa háromnegyed ötkor hagyja el az apostoli palotát, amelynek San Damaso nevű belső udvarán Tarcisio Bertone szentszéki államtitkár, egykori titkára búcsúzik tőle.

Róma harangokkal búcsúzik

Öt órakor XVI. Benedek a pápai állam helikopter-leszállóján ül fel az őt szállító gépre, itt Angelo Sodano, a bíborosi kollégium vezetője, volt szentszéki államtitkár búcsúzik el tőle. Az olasz légvédelem fehér színű helikoptere negyedóra alatt teszi meg az utat a Rómától 25 kilométerre délre fekvő, Castel Gandolfó-i rezidenciájáig.

Castel Gandolfo Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Öt órakor Róma harangjai megszólalnak: a város így köszön el a pápától. Tömeg várható a Szent Péter tér és a Vatikán körül is, ahonnan sokan fogják figyelni a távozó helikoptert.

Ötkor a Capitolium-dombon levő városháza harangja is háromszor megkondul és este nyolckor is megszólal majd, XVI. Benedek lemondása pillanatában.

Gianni Alemanno római főpolgármester és az önkormányzati testület öt órakor a Capitolium terére vonul, jelképesen köszönve el a városból távozó pápától. Este nyolckor több olasz városban is félreverik a harangokat.

Új forgatókönyv kellett

A pápa Federico Lombardi szentszéki szóvivő szerint kisebb személyes tárgyait és feljegyzéseit viszi magával a Vatikánból. Bútorai, zongorája, könyvei és hivatalos levelezése, valamint más vatikáni dokumentumok mind a lakosztályban maradnak, amelyet lepecsételnek, amint XVI. Benedek elhagyta. A lakosztályt az új pápa megválasztása után nyitják meg, és XVI. Benedek utódja láthatja csak, milyen iratokat hagyott neki.

Castel Gandolfo lakosai bíznak benne, hogy találkozhatnak Őszentségével Forrás: AFP/Filippo Monteforte

Mivel az utóbbi közel hatszáz évben nem mondott le pápa, XVI. Benedek távozásának forgatókönyvét az utóbbi két hétben állították össze a kánonjogászok, teológusok és ceremóniamesterek. Eddig az elhunyt pápák után nemcsak a lakosztályt, hanem a Castel Gandolfó-i palota termeit is lezárták, most azonban ezeket a távozó pápa foglalja el. Castel Gandolfóba érkezve a pápát Giuseppe Bertello, Vatikánváros kormányzóságának elnöke és Giuseppe Sciacca, a kormányzóság titkára, valamint a helyi plébános és a polgármester fogadja.

XVI. Benedek a palota belső udvarára nyíló ablakából köszönti a város lakosait, erre az alkalomra tízezer embert várnak. Ez lesz a pápa utolsó találkozása a hívőkkel; az utolsó alkalom, hogy pápaként beszél, és a fehér pápai reverendában jelenik meg. Castel Gandolfóban nem írott szöveget olvas fel, hanem rögtönözve beszél majd.

Nem koppantják homlokon

A pápa Vatikánból való távozását és Castel Gandolfóba való megérkezését az olasz és külföldi televíziók élőben közvetítik. Négyezer újságíró követi Rómából a távozását. A pápa ugyanakkor a kameráktól és a nyilvánosságtól távol mond majd le este nyolc órakor. Az időpontot a pápa jelölte ki, magyarázat nélkül. Az olasz hívők nyolckor égő gyertyát helyeznek otthonuk ablakába, a vatikáni pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablaka (ahol XVI. Benedek minden este fényt gyújtott) pedig sötét marad az utód megérkezéséig.

Hivatalosan ekkortól lesz nyugdíjban XVI. Benedek. Ekkor kezdődik az üres pápai trón időszaka (Sede Vacante) a Vatikánban. A nyugalmazott pápa leveti majd híres piros cipőjét is, helyette Mexikóból kapott barna papucscipőt húz, és az eddig rá vigyázó svájci gárdisták is átadják szolgálatukat a vatikáni csendőrségnek. Az egyházat pedig Tarcisio Bertone bíboros-kamarás szentszéki államtitkár, egykori titkára, illetve Angelo Sodano, a bíborosi kollégium vezetője irányítja majd.

Bertone bíboros-kamarási hivatalos feladatai közé tartozna elvileg a pápa halálának megállapítása, ám mivel most nem erről, hanem lemondásról van szó, nem fogja háromszor ezüstkalapáccsal homlokon koppantani XVI. Benedeket, és még csak pápai aranygyűrűjét sem törik össze: a 2005 áprilisától használt pecsétgyűrűn csak a pecsétet teszik használhatatlanná egy vésővel.

Kihagyják a gyászt

Március negyedikétől kezdődnek a pápaválasztó és a nem pápaválasztó bíborosok tanácskozásai, fő feladatuk a konklávé időpontjának a kitűzése.

A hétfőn kezdődő tanácskozások alatt hivatalosan az egyház által a jövőben követendő célokat hivatottak kijelölni, de jó alkalmat nyújtanak majd arra is, hogy a bíborosok megvitassák, kik jöhetnek szóba pápaként. Megtárgyalják az is, mikor kezdődjön a pápaválasztó konklávé, ami hamarabb is indulhat, mint a hagyományos 15-20 nap, mivel ez alkalommal nincs szükség gyászidőszakra.

XVI. Benedek nyugalmazott pápa nem vesz részt a konklávén, távol tartja magát a világtól, és április végén, májusban tér vissza a Vatikánba, egy általa kiválasztott kolostorba.

A szentszéki szóvivő szerint egyelőre 115 pápaválasztó bíborost várnak Rómába, miután Patrick O'Brien skót bíboros a napokban lemondott, Julius Riyadi Darmaatmadja dzsakartai érsek pedig egészségi okokból nem tud a Vatikánba jönni.

Alig várják

Castel Gandolfo lakosai nagyon várják a pápát, a településre állítólag már megérkeztek a távozó egyházfő bőröndjei, és ott vannak közvetlen munkatársai, és a pápai háztartást eddig és ezután is vezető világi nővérek, akik már be is vásároltak Castel Gandolfo üzleteiben. "Reméljük, hogy néha elhagyja majd az apostoli palotát, és sétál egyet az utcán" - mondták a helyiek hozzátéve, hogy az este nyolc órától már nyugalmazott pápa "bizonytalan egyházat hagy maga mögött".

A hívő és nem hívő olaszoknak az egyházba vetett bizalma az utóbbi tíz év alatt közel húsz százalékkal csökkent. 2003-ban - II. János Pál halála előtt két évvel - az olaszok 63 százaléka érzett bizalmat az egyház iránt. Jelenleg 44 százalékos az arány "egy olyan országban, ahol vallása gyakorlásától függetlenül majdnem mindenki katolikusnak vallja magát" - írta a La Repubblica olasz lap egy közvélemény-kutatást ismertetve.

Az egyház népszerűsége a 2009-ben kirobbant pedofil botrányok után zuhant 50 százalék alá. XVI. Benedek népszerűsége nem esett ennyire vissza, jelenleg is meghaladja az 53 százalékot, igaz II. János Pál támogatottsága 2003-ban 77 százalékos volt. A megkérdezettek 44 százaléka szerint XVI. Benedek megromlott egészségi állapota miatt távozik, 43 százalék úgy gondolja, hogy lemondásához az egyházon belüli hatalmi harcok vezettek. 70 százalék úgy nyilatkozott, helyesli a pápa döntését.