Összehívták a válságtanácsot Venezuelában

2013.03.05. 21:36

Venezuelában még Hugo Chávez halála előtt összehívták a válságtanácsot. A testület többek között megpróbálja megelőzni a szabotázscselekményeket.

Venezuelában összehívták kedden a kormányt, a hadsereg parancsnokait és a tartományi kormányzókat, miután ismét romlott Hugo Chávez köztársasági elnök egészségi állapota. (A hír megjelenése után néhány órával Hugó Chácez elnök meghalt.) Az állami televízió felvezetésében azt közölte, hogy "különféle fejlesztési terveket" tekintenek át, de azután élő adásban megszólalt Nicolás Maduro alelnök, aki bejelentette, hogy különleges intézkedéseket hoznak a szabotázscselekmények ellen, s hogy kiutasítottak egy amerikai katonai attasét, mert konspiratív tevékenységet folytatott a baloldali kormány gyengítésére.

A politikus azt állította, hogy az ország "történelmi ellenségei" okozták az államfő rákbetegségét, és közölte: ennek bebizonyítására tudományos bizottságot kérnek majd fel.  A caracasi kormány hétfőn adott hírt arról, hogy az elnököt újabb, súlyos légúti fertőzés érte, és akut légzési nehézségekkel küszködik. Maduro szerint az általa meg nem nevezett ellenségek "terveket aktiváltak" az ország destabilizálására, arra, hogy "csapást mérjenek a venezuelai demokrácia működésére", és az utóbbi években kialakított baloldali rendszerre. Olyan eseteket hozott fel példaként, mint amikor szerinte fogyasztási cikkeket rejtettek el lakosság elől, vagy "spekulatív támadásokat" intéztek a venezuelai gazdaság ellen.

A Pentagon közölte, hogy már úton van Washingtonba az a katonai légügyi attasé, akit Elias Jaua venezuelai külügyminiszter egy sajtótájékoztatón David Del Monaco néven nevezett meg, és aki 24 órát kapott az ország elhagyására. (A Pentagon szerint a neve David Delmonico, és ezredesi rangban szolgál a légierőnél.) A külügyminiszter kilátásba helyezte, hogy az amerikai nagykövetség egy másik beosztottját is kiutasítják Venezuelából.