Háborús feszültség a két Korea között

Vágólapra másolva!
Phenjan felmondta a megnemtámadási egyezményt, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pedig felszólította a katonákat, hogy készüljenek fel a konfrontációra az ellenséggel. Dél-Korea könyörtelen választ ígért minden provokációra. Az ENSZ BT közben újabb szankciókkal próbálja megtörni az észak-koreai atomprogramot.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea hatályon kívül helyezi a Dél-Koreával kötött kétoldalú megnemtámadási egyezményt, és megszakítja a két ország között létesített forródrótkapcsolatot - jelentette be pénteken a két Korea újraegyesítéséért felelős phenjani bizottság.

A közlemény néhány órával az után jelent meg, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat foganatosított Phenjan ellen, amiért február 12-én újabb, immár harmadik nukleáris föld alatti robbantást hajtott végre, megszegve a BT korábbi határozatait.

Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken meglátogatta azt a katonai egységet, amely 2010-ben tüzérségi támadást intézett a dél-koreai Jonpjong sziget ellen. Arra szólította fel az ott szolgáló katonákat, hogy készüljenek fel a "konfrontációra az ellenséggel". A két évvel ezelőtti incidens, amely négy halálos áldozatot és 18 sebesültet követelt, az egyik legsúlyosabb volt a két fél között az 1950-1953-as koreai háború óta.

Kim Dzsong Un feltehetően a dél-koreai Jonpjong sziget ellen 2010-ben támadást intéző katonai egységhez tart - fotósorozat Észak-Korea február végi hadgyakorlatáról a képre kattintva! Forrás: MTI/EPA/Yonhap

Dél-Korea könyörtelen választ ígér

Pak Gun Hje dél-koreai elnök súlyosnak minősítette a Koreai-félszigeten kialakult biztonsági helyzetet. "Könyörtelenül fogom kezelni Észak-Korea bármilyen provokációját" - mondta katonatisztek előtt beszélve. "Minden ország a saját megsemmisülését kockáztatja, ha a katonai erőre koncentrál ahelyett, hogy népe szükségleteivel törődne - hangsúlyozta Pak. - De ha Észak-Korea változtat ezen, Dél-Korea kész erőfeszítéseket tenni a bizalom helyreállítására."

A csütörtökön elfogadott új BT-szankciókkal a világszervezet vezető testülete tovább akarja nehezíteni az észak-koreai ballisztikus rakéta- és nukleáris fegyverprogram finanszírozását, valamint az ezekhez szükséges anyagok beszerzését. Az új intézkedések értelmében a világszervezet tagállamainak átfogó tilalmat kell életbe léptetniük az észak-koreai fegyverprogrammal kapcsolatos alapokkal és vagyontárgyakkal kapcsolatban, és nem engedélyezhetik, hogy a KNDK bankjai új fiókokat vagy irodákat nyissanak a területükön. Meg kell akadályozniuk az Észak-Koreába irányuló vagy onnan kiinduló nagyobb készpénzszállítmányokat is, amelyek gyakran a pénzügyi szankciók megkerülését szolgálják.

A hadgyakorlaton részt vevő katonák örülnek Kim Dzsong Un érkezésének az állami hírügynökség képén - fotósorozat Észak-Korea február végi hadgyakorlatáról a képre kattintva! Forrás: MTI/EPA/KCNA

Néhány órával a BT-határozat elfogadása előtt Észak-Korea megelőző nukleáris csapással fenyegette az Egyesült Államokat. Két nappal korábban pedig azzal fenyegetőzött, hogy figyelmen kívül hagyja az 1953-ban kötött fegyverszünetet. Észak-Korea gyakorta ad ki ilyen kardcsörtető nyilatkozatokat, az elmúlt napokban azonban mindennapossá váltak fenyegetőzései.