Egyre több a kínai szappanopera

Vágólapra másolva!
Több száz sorozatot forgatnak évente Kínában, tavaly háromezerrel több epizód készült, mint 2011-ben. A bevételek is rekordokat döntenek, viszont a leforgatott filmek közel fele nem is kerül adásba, olyan rossz a minőségük.
Vágólapra másolva!

Továbbra is Kína a világ legnagyobb tévésorozat-gyártója a világon: a múlt év során több mint félezer sorozat csaknem 18 ezer epizódját forgatták le Kínában, vagyis mindennap csaknem ötven rész készült el valamelyik szappanoperából a kelet-ázsiai országban. Ez komoly növekedés 2011-hez képest, amikor 470 sorozat "alig" 15 ezer része készült el, vagyis a növekedés egy év alatt 20 százalékos. A bevételek szintén rekordot döntöttek tavaly, először átlépve a 10 milliárd jüanos (370 milliárd forint) határértéket, miközben egy évvel korábban még csupán 7,6 milliárd jüant (281 milliárd forint) tettek ki - derül ki az iparági statisztikákból.

A sorozatokat a becslések szerint a kínai televíziónézők mintegy 80 százaléka nézi rendszeresen, a központi televízió, a CCTV kínálatában több külön csatorna is kifejezetten sorozatokat sugároz, ugyanígy a helyi szolgáltatók is gyakran kínálnak sorozatcsatornát.

A szappanoperák tematikája széles skálán mozog, a legnépszerűbbek az elsősorban a fiatalokat megszólítani próbáló, a mai Kínában játszódók, az összes sorozat 41 százaléka ilyen, ezt követi az idősebb korosztálynak szóló, az 1980-as és az 1990-es évek stílusát idéző szappanoperák, 36 százalékos hányaddal, míg a történelmi drámák aránya 18 százalék. A legnépszerűbbnek tavaly épp egy utóbbi kategóriába tartozó sorozat, a Csing-dinasztia idején, a 18. században játszódó, A császárnék a palotában című széria bizonyult.

A Tijicajhszin sanghaji pénzügyi napilap szerint ugyanakkor a gyenge minőségű alkotások túlsúlya és a túltermelés akár iparági "lufit" is okozhat. A lap többek közt kiemeli: a leforgatott munkák kevesebb mint fele kerül adásba, így a jövőben inkább a kevesebb, de magasabb minőségű sorozat gyártására kell helyezni a hangsúlyt. Az is problémát jelenthet, hogy a gyártó cégek mind nagyobb számban keresnek finanszírozást a tőzsdén, a 10-15 produkciós irodából ugyanakkor valószínűleg csupán 5-6 éli túl a következő öt évet.