Vágólapra másolva!
Több mint egymilliárd hívő várja lélegzet-visszafojtva, kit választanak a katolikus egyház vezetőjévé a kedden kezdődő konklávén. Az elmúlt évszázadban nem volt olyan választás, amely egy nap alatt lezajlott volna, most azonban gyors döntésre számítanak a világ minden tájáról összesereglett bíborosok. Nézze meg, kik választják az új pápát, kik a legesélyesebb jelöltek, és mely országokban él a legtöbb hívő!
Vágólapra másolva!

Szigorú időbeosztás szerint telnek a pápaválasztó bíborosok napjai a kedden kezdődő konklávé alatt a Sixtus-kápolnába való bevonulástól az új egyházfő megtalálásáig. XVI. Benedek pápa február 28-án mondott le pápai tisztségéről idős korára hivatkozva, a 115 nyolcvan évnél fiatalabb pápaválasztó bíboros pedig már egy hete a Vatikánban tanácskozik az egyházat érintő problémákról. Pénteken döntöttek a konklávé időpontjáról, amelynek során megválasztják az új pápát.

http://static.origos.hu/adsminisites/infografika/papa/index.html

A konklávé üléseit a Sixtus-kápolnában tartják, ahová a bíborosok bezárkóznak a szavazások idejére. Az egyházi vezetőknek a döntés meghozataláig teljesen el kell zárkózniuk a külvilágtól. A szabályok szerint minden bíborosnak egy szavazata van, és az új pápa megválasztásához kétharmados többség szükséges. Naponta többször is szavaznak, ha három nap után nem találnak új pápát, akkor egy nap szünetet tartanak, majd folytatják.

A bíborosok a szavazások után a szavazatokat tűvel, cérnával összefércelik, és különböző vegyi anyagok hozzáadásával elégetik. Amíg nincs új pápa, olyan anyagokat kevernek a szavazatokhoz, amelyek szürke vagy fekete füstöt okoznak. Amikor megválasztották az új pápát, fehér füstöt okozó anyagot kevernek a szavazatokhoz. Az új pápa akkor lesz hivatalosan is egyházfő, ha kijelenti: "Accepto", vagyis elfogadja a tisztet. Ezt követően Jean-Louis Tauran protodiakónus bíboros megjelenik a Szent Péter-bazilika középső ablakában, és közli: "Habemus papam" - van pápánk -, majd latinul folytatja, és közli a kiválasztott nevét.

Beveszik magukat a Sixtus-kápolnába

Hétfőn délután a Sixtus-kápolna melletti Paolina-kápolnában tették le titoktartási esküjüket mindazok, akik ugyan nem bíborosok, de részt vesznek a konklávé munkájában: Guido Marini szertartásmester és munkatársai, a sekrestyében szolgálók, a gyóntatók, a bíborosok egészségére felügyelő orvosok és ápolók, a svájci gárdisták és biztonsági emberek, a műszaki szakemberek, a takarítószemélyzet, a konyhán dolgozók, a sofőrök.

A 115 pápaválasztó, közöttük Erdő Péter esztergom-budapesti érsek, kedden reggel hét órakor költözött be vatikáni szálláshelyére, a Szent Márta-házba, amelynek szobáit sorsolással jelölték ki a bíborosok között. A legnagyobb lakosztályban a megválasztott pápa fog lakni a konklávét követő napokban, amíg újra meg nem nyitják a XVI. Benedek távozása után lepecsételt pápai lakosztályt az apostoli palotákban.

Forrás: DPA/MTVA Sajtó- és Fotóarchívum/MTI

Tíz órakor a pápaválasztó bíborosok a Szent Péter-bazilikában misét koncelebráltak az új egyházfő megválasztásáért, ezután a bíborosok visszatérnek szálláshelyükre. Délután autóbusz viszi őket a Szent Márta-háztól az apostoli palotákig, ahol bevonulnak a Sixtus-kápolnába.

Az első szavazás kedden, este hat óra körül kezdődik. Ha nem sikerül új pápát választani, akkor szerdán folytatják, délelőtt és délután is szavaznak. Ha ekkor sem lesz új pápa, akkor csütörtökön is bezárkóznak a kápolnába.

Gyors választásra számítanak

Christoph Schönborn bécsi érsek, pápaválasztó bíboros vasárnap azt mondta, hogy a konklávé "gyors" lesz, és a vatikáni szóvivő szerint sem várható hosszú választás. XVI. Benedek megválasztásakor a konklávé második napján, 17 óra 56 perckor szállt fel a fehér füst. Az elmúlt száz évben több napig húzódtak a pápaválasztó konklávék, a legtöbb kettő vagy három napig tartott, de volt olyan is, amikor öt napon keresztül szavaztak a bíborosok.

Forrás: DPA/MTVA Sajtó- és Fotóarchívum/MTI

"Nem szeretnénk előre szólni vagy SMS-ben jelezni, hogy melyik szavazás után várható a fehér füst. Jobb, ha ezt a sajtó is egyenesben éli át" - hangoztatta Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Arra az újságírói kérdésre, hogy szerinte hány bíboros lép be esélyes pápaként a Sixtus-kápolnába, Lombardi azt válaszolta, "nem sok bíborosnak kell a konklávé előtt azon gondolkodnia, milyen nevet viseljen, ha pápának választják". (A magyar Erdő Péter esélyeiről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.)

Az új pápa halászgyűrűje XVI. Benedekének a másolata lesz, csak más nevet vésnek rá. A nyugalmazott pápa Castel Gandolfóból a tévén keresztül követi majd a választást. Az új egyházfő megválasztása után egészen különleges helyzet áll elő, hiszen két embert is őszentségének fognak nevezni, ráadásul mindketten a Vatikánban élnek majd. Az egyház ennek ellenére kitart amellett, hogy a volt és az aktuális pápa egymás mellett élése nem fog konfliktushoz vezetni. Erről bővebben itt olvashat.