Fekete füst szállt fel a Szent Péter téren

pápaválasztás, Sikertelen választási fordulót jelző fekete füst száll fel a Vatikán sixtusi kápolnájának kéményébõl 2013. március 13-án, a bíborosi konklávé második napján.
Vágólapra másolva!
Fekete füst szállt fel a Szent Péter téren, ami azt jelenti, hogy a pápaválasztó bíborosok a konklávé második napján sem tudtak egyelőre pápát választani. Délután két újabb szavazást tartanak, este fél hat után lehet számítani az újabb füstre.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött szerda délelőtt a Vatikánban a konklávé második napja, amelyen a pápaválasztó bíborosok legfeljebb négyszer szavaznak, kétszer délelőtt, kétszer pedig délután. A délelőtti két szavazás eredménytelen lett, mert déli 12 óra előtt fekete füst száll fel a Sixtus-kápolna tetejére állított kéményből.

Az eső ellenére a Szent Péter téren több ezren várták az eredményt, sokan imádkoztak. Az eredménytelen szavazás után délután újabb fordulót tartanak a pápaválasztó bíborosok. A katolikus egyházfő megválasztásához a 115 pápaválasztó bíboros kétharmadának támogatására van szükség. Bármely szavazás után, ha az eredményes, felszáll a fehér füst. Az eredménytelenséget jelentő fekete füst csak a második, illetve a negyedik voksolás után szállhat fel. Füstjelekre délután 17.30 és 19.30 között bármikor lehet számítani. Ha eredményes a szavazás, akkor megszólalnak a Szent Péter-bazilika harangjai.

Forrás: MTI/AP/Alessandra Tarantino
A képre kattintva galéria nyílik

Ha szerdán sem sikerül pápát választani, akkor csütörtökön és pénteken is négyszer-négyszer szavaznak a bíborosok. Ha pénteken sem lesz eredményes a voksolás, akkor szombaton imanapot tartanak, majd vasárnap folytatják a szavazást.

Új pápa választására azért van szükség, mert XVI. Benedek február 28-án lemondott. Joseph Ratzingert 2005-ben a negyedik, Karol Wojtylát (II. János Pált) 1978 októberében a nyolcadik, Albino Lucianit (I. János Pált) ugyancsak 1978-ban, de augusztusban a negyedik körben választották pápává.

http://video.gemius.hu/liveinfo/iframe/1871520315001_2222501483001.html