Fiatalokat végeztek ki Szaúd-Arábiában

Vágólapra másolva!
Fegyveres rablásért kivégeztek hét férfit Szaúd-Arábiában, mindannyian fiatalkorúak voltak még a rablás idején.
Vágólapra másolva!

Szaúd-Arábiában kivégeztek hét, fegyveres rablásért halálra ítélt fiatal férfit, annak ellenére, hogy a nemzetközi emberi jogi szervezetek kérték az ítélet végrehajtásának felfüggesztését, illetve az elítéltek életének megkímélését. Egy szemtanú közlése szerint a hét férfit a királyság déli részén fekvő Abha egyik terén nyilvánosan agyonlőtték.

Az elítéltek még fiatalkorúak voltak, amikor 2005-ben elkövették a bűncselekményt, fegyveresen kiraboltak egy ékszerüzletet. Az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet közleményében brutális cselekedetnek nevezte a kivégzést. Tiltakozott a Human Rights Watch emberi jogi szervezet, és a kivégzés felfüggesztését kérte az ENSZ három emberi jogi szakértője is.

A szaúdi királyságban az év eleje óta 25 embert végeztek ki. 2012-ben 76 elítéltet fejeztek le a belügyminisztérium adatai szerint.