Bíróság előtt az atomtudósok gyilkosai

Vágólapra másolva!
Iránban 18 embert állítanak bíróság elé a következő hónapokban atomfizikusok meggyilkolása vádjával - jelentette be az iráni ügyészség vasárnap.
Vágólapra másolva!

2010 óta legalább öt iráni atomtudóst öltek meg, köztük a natanzi urándúsító egyik igazgatóját. Teherán az izraeli Moszadot, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökséget (CIA) és az angol MI6-t gyanítja a gyilkosságok mögött. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia tagadta a vádat, Izrael nem fűzött hozzá megjegyzést.

A Mehr félhivatalos hírügynökség vasárnapi jelentése Abbász Dzsafarit, Teherán főügyészét idézi, aki azt mondta, hogy 18 ember ellen emeltek vádat, s a következő hónapokban állítják bíróság elé őket. Egyéb részleteket nem közölt. Iránban 2102-ben felakasztottak egy embert, akit két évvel korábban ítéltek el egy atomfizikus megölése miatt.