Depressziós volt, és legatyásodott az elhunyt orosz oligarcha

Vágólapra másolva!
Vagyonának jó részét elveszítette, és depressziós volt Borisz Berezovszkij orosz üzletember, aki tegnap halt meg Londonhoz közeli házában. A rendőrség magyarázat nélküli halálesetként kezeli az ügyet, de a Berezovszkijt ismerők öngyilkosságot emlegetnek.
Vágólapra másolva!

Berezovszkij tizenhárom éve menekült el Oroszországból, azóta angliai emigrációban élt. A 67 éves orosz üzletember holttestét szombaton találta meg egyik testőre Berezovszkij házának zuhanyzójában.

A haláleset körülményei tisztázatlanok. Vegyi, biológiai és nukleáris szennyezőanyagok kezelésében jártas, különlegesen kiképzett rendőrségi szakértők kutatták át vasárnap hajnalban a házat, ahonnan a holttestet nem szállították el. Néhány óra múlva a rendőrségi szóvivő közölte, hogy nem volt sugárzó vagy egyéb veszélyes anyag a lakásban.

Berezovszkij többször élesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, többek között előle is menekült 2000-ben külföldre. Azért is merülhetett fel a rendőrségben, hogy esetleg vegyi anyaggal mérgezhették meg az orosz oligarchát, mert a Berezovszkijjal csaknem egyidőben Londonba emigrált orosz ügynököt, Alekszandr Litvinyenkót 2006 novemberében polónium 210-es sugárzó izotóppal ölték meg, a gyanú szerint egy másik orosz titkosügynök, orosz állami megrendelésre. Berezovszkij a gyilkosság után nem sokkal, egy londoni sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Litvinyenko megölése mögött személyesen Putyin állt. Berezovszkij néhány héten belül tanúként jelent volna meg azon a nagy-britanniai igazságügyi vizsgálaton, amely Litvinyenko meggyilkolásának hátterét hivatott feltárni.

Egyelőre a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy öngyilkosságot követett el az orosz üzletember.

Berezovszkijnak egy másik, külföldön élő orosz oligarchával, az angol Chelsea futballklubot is tulajdonló Roman Abramoviccsal volt egy pere, amelyben Berezovszkij többmilliárd fontot követelt Abramovicstól az orosz Szibnyeft olajtársaság tulajdonrészéért. Ezt a pert tavaly elveszítette, ráadásul a több tíz-, egyes hírek szerint akár százmillió fontos (36 milliárd forintos) perköltséget is neki kell állnia.

A brit sajtó forrásai szerint ez - és más, ugyancsak sikertelen peres ügyei - megrendítették az egykor dúsgazdag mágnás anyagi helyzetét, és Berezovszkij az utóbbi időben már személyes vagyontárgyait volt kénytelen értékesíteni, hogy pénzügyeit valamiképp stabilizálja.

Ügyvédje is depressziósként festette le Berezovszkijt, és az ügyvéd is öngyilkosságot emleget, ahogyan ezt a verziót erősíti a Forbes magazin egyik újságírójának adott nyilatkozat is. "Már nincs értelme az életemnek. Nem akarok politizálni. Nem tudom, mihez fogjak. Hatvanhét éves vagyok" - mondta péntek este, néhány órával halála előtt Berezovszkij a Forbes egyik újságírójának. Az újságíró ugyan megígérte a Nagy-Britanniában élő orosz nagyvállalkozónak, hogy nem hozza nyilvánosságra a beszélgetést, de miután értesült a haláláról, úgy döntött, mégis megteszi.

A honvágy is gyötörte a szombaton elhunyt üzletembert. "Semmit nem szeretnék most jobban, mint visszatérni Oroszországba. Nem fogtam fel, hogy mennyire kedves nekem Oroszország, és hogy nem vagyok képes ilyen sokáig emigrációban élni" - jelentette ki Berezovszkij az újságírónak. "Sok mindenről megváltozott a véleményem. Nagyon idealista elképzelésem volt arról, hogy hogyan lehet Oroszországot demokratikussá tenni. Idealista képem volt arról, hogy ez itt demokrácia Európa közepén. Alábecsültem Oroszország tehetetlenségét, és túlbecsültem a Nyugatot" - tette hozzá.