Észak-Korea harckészültségbe helyezte rakétáit

Vágólapra másolva!
Észak-Korea kedden harckészültségbe helyezte rakétáit, hogy vegyék célba az USA hawaii és Guam szigeti bázisait, valamint kontinentális területeit.
Vágólapra másolva!

Észak-Korea kedden bejelentette, hogy harckészültségbe helyezte hadászati rakétáinak és nagy hatótávolságú tüzérségi fegyvereinek egységeit, és parancsot adott arra, hogy ezek az Egyesült Államok Guam szigeti és hawaii támaszpontjait, valamint az ország kontinentális területét vegyék célba.

A lépést feltehetőleg az váltotta ki, hogy a dél-koreai hadsereggel közösen tartott hadgyakorlat keretében az amerikai erők - Phenjan figyelmeztetése ellenére - újabb berepüléseket hajtottak végre bombázó gépekkel az észak-koreai területek közelében. Észak-Korea korábban atomtámadással fenyegette meg az Egyesült Államokat és Dél-Koreát, noha szakértők szerint nem rendelkezik olyan technológiával, amelynek segítségével atomcsapást tudna mérni az amerikai kontinens ellen.