Japán nincs meg atom nélkül

Vágólapra másolva!
A japán kormány már idén ősszel fokozatosan újra akarja indítani a két évvel ezelőtti fukusimai erőműbaleset után leállított atomreaktorokat - írta kedden a Jomiuri Simbun japán napilap.
Vágólapra másolva!

A kormányzó Liberális Demokrata Párthoz közel álló konzervatív újság értesülései szerint a nukleáris energiatermelés újraindítása elengedhetetlen a kabinet növekedési stratégiájának kivitelezéséhez, ezért a gazdaságélénkítésre összpontosító Abe Sindzo miniszterelnök az esetleges népharaggal is kész szembeszállni, hogy elérje célját, és hogy a reaktorokat üzembe helyezzék.

"A gazdaságos és stabil energiaellátás biztosítása alapvető feltétele a nemzet ipari versenyképességének és a gazdaság talpra állásának" - közölte Abe egy kormánybizottság ülésén a Jomiuri szerint.

A magánszektor képviselői arra figyelmeztették a kormányt, hogy az energiaellátás "élet és halál kérdése" a japán ipar számára.

A reaktorok újraindításához azonban a kabinetnek a helyi önkormányzatok, valamint a tavaly létrehozott, a kormánytól független atomenergetikai hatóság beleegyezését is meg kell szereznie. Az atomenergetikai hatóság idén júliustól fogadja az atomerőműveket üzemeltető energiacégeknek az újraindításra vonatkozó engedélykérelmeit, ám korábban már jelezte, hogy jelenleg az ország egyetlen létesítménye sem felel meg a 2011-es fukusimai katasztrófát követően kidolgozott új biztonsági előírásoknak.

A Jomiuri Simbun szerint az ősz ebből a szempontból vízválasztó lesz a kormány számára. Ha addigra sikerül megszerezni az önkormányzatok és az atomenergetikai hatóság beleegyezését, akkor Abe reményei szerint rövid időn belül 30 reaktor indulhat újra.

A szigetország 50 működőképes reaktorából jelenleg csupán kettő üzemel a létesítmények biztonságával kapcsolatos félelmek miatt. A fukusimai katasztrófa előtt a nukleáris erőművek Japán energiaellátásának 30 százalékát adták, azóta azonban az ország áramtermelésének 90 százalékát importált földgázból fedezik, amelynek ára a jen gyengülése miatt folyamatosan nő.

A helyzet áthidalására a kormány a szénerőművekre vonatkozó környezetvédelmi előírások enyhítését is fontolóra vette a lap szerint.

Az atomenergia kérdése a júliusban esedékes felsőházi választásokon is kiemelt téma lehet. A japán közvélemény továbbra is erősen ellenzi a reaktorok újraindítását, ugyanakkor a három és fél hónapja hatalomra jutott Abe és pártja a decemberi alsóházi választásokon úgy tudott elsöprő győzelmet aratni, hogy egy pillanatig sem rejtette véka alá atompárti álláspontját.