Észak-Korea előkészítette a rakétáját

Vágólapra másolva!
Észak-Korea befejezte egy újabb, feltételezett rakétakísérlet előkészületeit, az indítás bármikor várható - közölte szerdán a dél-koreai védelmi minisztérium egyik illetékese.
Vágólapra másolva!

A tisztségviselő hozzátette, hogy az észak-koreai hadsereg többfajta rakéta elindítására képes. Kísérletet hajthat végre Scud típusú vagy közepes (1300 kilométer) hatótávolságú Rodong rakétával, valamint a keleti partvidékre a minap telepített Musudan típusú, közepes hatótávolságú ballisztikus rakétával is. Kedden olyan értesülések láttak napvilágot, hogy Észak-Korea szerdán hajt végre újabb rakétakísérletet.

A szöuli tisztségviselő nyilatkozatával egy időben Észak-Koreában arra készültek, hogy április 15-én megünnepeljék Kim Ir Szen államalapító születésnapját. Észak-Korea általában az ilyen évfordulókra időzíti a katonai erejét fitogtató kísérleteket. Phenjanban a város szépítésére összpontosítanak: katonák éjt nappallá téve dolgoznak az ünnephez szükséges kellékek összeszerelésén, a kertészek pedig virágokat és fákat ültetnek.

Az észak-koreai erőfitogtatást a világ legtöbb külügyminisztériuma provokációsorozatnak tekinti. Köztük van a magyar Külügy is, Martonyi János külügyminiszter kedden kijelentette, hogy közvetlen háborús veszély biztosan nincs. Az észak-koreai helyzet alakulását itt követheti folyamatosan.