Mexikóvárosban betiltották a sószórót

Vágólapra másolva!
Egy kormányzati kampány részeként Mexikóvárosban betiltották az éttermekben a sószóró kihelyezését. Ha egy étterem megszegi, bírság ugyan nem jár érte, de el kell számolni az agyvérzésben meghaló mexikóiakkal.
Vágólapra másolva!

Mexikóváros körülbelül 200 ezer vendéglőjében, kocsmájában és kávézójában betiltották a sószóró használatát - írja a The Commentator. A kormányzat által kezdeményezett lépés annak a kampánynak a része, melyben a sófogyasztás veszélyeire szeretnék felhívni a figyelmet. A sófogyasztás ugyanis összefüggésben van a magas vérnyomás és más betegségek kialakulásával, amelyek a mexikói társadalmat is súlyosan érintik.

Mexikóváros az intézkedést a Mexikói Vendéglátósok Egyesületével és a mexikói Nemzeti Vendéglátóipari Kamarával egyetértésben hozta meg. Mexikóváros egészségüggyel foglalkozó egyik tisztségviselője április 4-én indította el a Kevesebb sót, több egészséget szlogennel futó egészségügyi kampányt. Ennek részeként a mexikóvárosi pincérek kiteszik a kampány kitűzőjét, és az étlapra is rárakják az akció logóját. Azok az éttermek egyébként nem kapnak büntetést, amelyek megszegik az ajánlást, a sót kérő vendégek pedig továbbra is kapnak sót az ételükhöz.

Armando Ahued azt mondta, hogy a sószórók eltávolításával talán meg tudják változtatni az emberek azon szokását, hogy még azelőtt megsózzák az ételt, mielőtt megkóstolnák. Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO ajánlása napi öt gramm sót javasol, ezzel szemben egy átlagos mexikói napi 11-12 grammot fogyaszt. A nagy sófogyasztás eredményeként a mexikói társadalom 31 százaléka szenved magas vérnyomástól, amely olyan betegségekkel párosul, mint az elhízás, a szívbetegség vagy az agyvérzés. Egy mexikói kardiológus szerint az akcióval akár 50 százalékkal is csökkenthető a sóbevitel.