Maga szedné a szemetet az ukrán kormányfő

Vágólapra másolva!
Önkéntes szemétgyűjtést kér az ukránoktól Mikola Azarov kormányfő. Azarov megígérte, hogy ő is gyűjteni fogja a szemetet Kijevben.
Vágólapra másolva!

Önkéntes szemétgyűjtésre szólította fel honfitársait Mikola Azarov ukrán kormányfő pénteken, egyúttal megjegyezte, hogy az ellenzék is jobban tenné, ha tüntetések helyett hulladékot gyűjtene a közterületeken.

A miniszterelnök a Facebook közösségi portálon közzétett szokásos hétvégi üzenetében megígérte, hogy valamelyik szombaton Kijevben ő is részt vesz a téli hónapok alatt felgyűlemlett városi szemét összeszedésében. Kormánya tagjai pedig vidéki városokba utaznak, hogy az önkéntesekkel együtt vegyenek részt a közterületek megtisztításában.

"Javasolnám az ellenzék vezetőinek is, hogy a céltalan utcai megmozdulások helyett velünk együtt vegyenek részt ebben a társadalom számára hasznos önkéntes munkában" - jegyezte meg. "Mellesleg politikai jelszavaikat szemétszedés közben is hangoztathatják" - tette hozzá.