Három halott a bostoni robbantásban

robbantás a bostoni maratonon, Sebesültet szállítanak el a helyszínről 2013. április 15-én, miután robbanás történt a célvonalnál a 117. bostoni maraton után
Vágólapra másolva!
Két nagyobb robbanás történt hétfőn a bostoni maratoni befutójánál. Eddig 144 sérültről tudni. Három további bombát is találtak, ezek közül kettőt hatástalanítottak. Barack Obama az eset után azt mondta, hogy megtalálják és felelősségre vonják a robbantások elkövetőit. A Fehér Ház az elnök beszédét követően bejelentette, hogy terrorcselekményként kezelik az ügyet.
Vágólapra másolva!

Két nagy robbanás volt a bostoni maratoni befutójának közelében. A helyi rendőrség szerint három ember meghalt, 144 pedig megsérült. Helyi idő szerint délután 2 óra 50 perckor történt az első robbanás, majd 12 másodpercre rá, mintegy száz méterrel arrébb következett be a második detonáció a futóverseny célegyenesénél. Szemtanúk nyilatkozatai szerint miután eloszlott a füst, több tucat áldozat feküdt a földön. Többen közülük eszméletlen állapotban voltak, néhányan leszakított végtagokkal.

Az első lökéshullám több nézőt és legalább egy futót ledöntött a lábáról. Pánik tört ki, a versenyzők és a nézők fejvesztve menekültek a helyszínről. Az ünnepélyesen fellobogózott környéket vér, törmelék és üvegszilánk borította, az ablakok a második emelet magasságáig kitörtek.

A halottak egyike egy 8 éves kisfiú volt, de a The Boston Globe című lap beszámolója szerint legkevesebb nyolc 2 és 12 év közötti gyereket is kórházba szállítottak. A sebesültek közül legalább 17-en válságos, 25-en pedig súlyos állapotban vannak. A CNN hírtelevízió jelentése szerint legalább tíz embernek amputálták a végtagjait. A kezelőorvosok elmondása szerint a legtöbb sérülés az alsó végtagokon keletkezett, de olyanok is érkeztek a kórházakba, akiknek beszakadt a dobhártyájuk.

A CBS tévécsatorna felvétele

Egy órával az első kettő után egy harmadik robbanás is történt, a bostoni könyvtárnál. Ebben senki nem sérült meg, mert a bombát megtalálták, és lezárták a környéket. Két másik robbanóeszközt is találtak a környéken, ezeket hatástalanították.

Kiderítjük, hogy ki is miért tette ezt, és felelősségre fogjuk ezért vonni - jelentette ki hétfőn a bostoni robbantásokkal kapcsolatban Barack Obama amerikai elnök. Obama beszédét követően a Fehér Ház bejelentette, hogy terrorcselekményként kezelik az ügyet. A CNN-en a rendőrség cáfolta a korábbi hírt, amely szerint egy 20 éves szaúdi férfit gyanúsítanának. Egy az ABC televíziónak nyilatkozó nemzetbiztonsági szakember szerint az al-Kaida vagy más szélsőséges csoport állhat a támadás mögött.

A CNN rendőrségi információkra hivatkozva közölte, hogy a detonációkat kukákba rejtett, házilag készített pokolgépekkel hajtották végre. A kisméretű robbanószerkezeteket golyóscsapággyal töltötték meg, hogy növeljék a roncsolás hatásfokát. A terrorelhárítók a merényletet követően összesen öt gyanús csomagot találtak, amelyekről azonban később kiderült, hogy nem rejtenek bombát.

Mindenki kikészült

Egy vancouveri futó, Mike Mitchell azt mondta a Reutersnek, hogy miután célba ért, visszanézett, és egy hatalmas robbanást látott. Tizenöt méteres füstoszlop szállt a magasba, az emberek sikoltozni és futni kezdtek. Mindenki kikészült - mondta.

További fotókért kattintson a képre! Forrás: MTI/AP/Charles Krupa

Sok ember feküdt a földön - mondta a New York Timesnak nyilatkozó 17 528-as sorszámú versenyző. A helyszínen készült felvételek alapján sok a sérült, de a rendőrség egyelőre nem tudott pontos számot mondani. A Boston Globe értesülése szerint a sérültek száma több tucat lehet.

A versenyen - amely a világ legrégebbi maratonija - 27 ezren indultak. A robbanás a győztes célba érése után három órával történt, de sok versenyző így sem fejezhette be a távot.

További fotókért kattintson a képre! Forrás: MTI/AP/Charles Krupa

A New York Timesnak nyilatkozó biztonsági szakértő szerint a hasonló eseményekre a legszigorúbb előírások szerint készül az amerikai rendőrség. A versenyek előtt általában végigjárják a teljes távot, ellenőriznek minden gyanús helyet, kamerafelvételek alapján próbálják kiszűrni az esetleges veszélyeket, mesterlövészek figyelik a rendezvényt.

A bostoni rendőrség az elmúlt napokban nem kapott információkat arról, hogy támadás fenyegetné a rendezvényt. A New York Post korábban azt írta, hogy a rendőrség egy 20 éves szaúdi férfit gyanúsít, a CNN-nek azonban a rendőrség cáfolta, hogy lenne gyanúsítottjuk. A TMZ szerint a környező térfigyelő kamerák felvételein felfedeztek egy gyanúsan viselkedő, hátizsákot viselő embert.

Az 1897 óta létező Boston Marathon a világ hat nagy maratoni versenyének egyike. Az átlagos helyszíni nézőszám az elmúlt években elérte a félmilliót a New York Times szerint.

Nincs magyar sérült

Bencsik Zita, a New York-i magyar főkonzulátus vezető konzulja az MTI-nek elmondta: mind az ő hivatala, mind a bostoni tiszteletbeli konzulátus kapcsolatba lépett az illetékes hatóságokkal, de magyar sérültről nem kaptak tájékoztatást, magyar állampolgároktól pedig nem érkezett segélykérés Magyarországnak az Egyesült Államokban működő külképviseleteire. A futóversenyen négy magyar résztvevő - két New Jersey-i, egy budapesti és egy kecskeméti lakos - indult. Mindnyájan célba értek, az utolsó közülük mintegy 20 perccel a robbanás előtt futott be.