Folyamatosan dolgoznak a rendőrök Bostonban

Vágólapra másolva!
Az FBI sajtótájékoztatója szerint még egy szervezet sem vállalta fel a robbantásokat.
Vágólapra másolva!

A bostoni robbantás ügyében tartott sajtótájékoztatón az FBI illetékesei nem árultak el új információt a három halálos áldozatot követelő és 145 ember sérülésével járó robbantásokkal kapcsolatban. A nyomozók elmondása szerint egyelőre terrorcselekményként kezelik a robbantást, amelyet idáig egy szervezet sem vállalt fel.

A hatóságok azt kérték a lakosságtól, küldjenek a telefonnal készült képeket az eseményről, mert előfordulhat, hogy az azokon található lényegtelennek tűnő részletek alapján jutnak el az elkövetőkhöz.

Elmondásuk szerint a bostoni rendőrség alkalmazottai folyamatosan dolgoznak, a szabadságokat törölték a nyomozás idejére. A hatóságok folyamatosan vizsgálják a területet, de egyelőre nincs még egyértelmű gyanúsított - írja a CNN.

Az első információk szerint a rendőrség egy húszéves szaúdi egyetemistát gyanúsított, ezt azonban cáfolták, a legújabb hírek szerint pedig a hatóságok kihallgatták, és nem tudták összefüggésbe hozni a robbantásokkal.