Meg akartak mérgezni egy amerikai szenátort

Vágólapra másolva!
Halálos mérget küldtek egy borítékban egy amerikai szenátornak egy nappal a bostoni merénylet után. A ricin olyan erős, hogy már nagyon kis mennyiségben halált okoz.
Vágólapra másolva!

Halálos mérget, ricint tartalmazó borítékot küldtek Roger Wicker amerikai szenátornak egy nappal a bostoni robbantások után - közölték szenátusi és rendőrségi illetékesek. A CNN hírtelevízió jelentése szerint három vizsgálatot végeztek el a Mississippiből való republikánus szenátor címére helyi idő szerint kedd délután érkezett gyanús borítékon, s mindhárom vizsgálat megerősítette, hogy ricint tartalmaz.

Claire McCaskil Missouri állambeli szenátor részleteket mellőzve közölte, hogy a hatóságok egy férfit gyanúsítanak, akit már korábbról ismert a kongresszus biztonsági szolgálata, mert gyakran küldött leveleket a törvényhozóknak. Más hivatalos forrásokból azonban nem erősítették meg, hogy van gyanúsítottja az ügynek. A CNN hírtelevízió jól értesült forrásokra hivatkozva közölte, hogy helyi idő szerint kedd éjszakáig senkit se vettek őrizetbe.

Terrance Gaines, a szenátus biztonsági szolgálatának egyik illetékese közölte, hogy a borítékot a Tennessee állambeli Memphisben adták fel postára, de a feladó címét nem tüntették fel rajta. A nyomozásba bekapcsolódott a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI). Egyelőre nem találtak összefüggést a ricines küldemény és a bostoni robbantások között. A 61 éves Roger Wicker hat éve tagja a szenátusnak, korábban a képviselőháznak volt a tagja. Nem tartozik az ismertebb szenátorok közé.

A ricin a ricinus magjából kivonható, rendkívül mérgező fehérje, a biológiai fegyverek egyik hagyományos hatóanyaga. Már nagyon kis mennyiségben halált okoz. A méreg olyan erős, hogy 500 mikrogrammja is megöl egy embert, ha belélegzi, vagy bekerül a vérébe. A szernek nincs ismert ellenanyaga.