Hívhatják a hullaházat, mert ez a fickó már történelem

2013.04.22. 12:00

Húsz évvel ezelőtt 111 fellázadt, de fegyvertelen rabot öltek halomra a géppisztolyos rendőrök a brazíliai Sao Paulo hírhedt börtönében, a Carandiruban. A vérontásért felelős parancsnok előbb 632 év börtönt kapott, majd felmentették, a mészárolók többsége ma is rendőr, vagy már nyugdíjas. Most fordulhat a kocka, néhányukat bíróság elé állították, az első perben 23 katonai rendőrt elítéltek. A legendás börtönmészárlás kirívó eset ugyan, de a brazil börtönök egyébként is forró, sötét, fertőző, piszkos, erőszakos, zsúfolt, egy szóval pokoli helyek.

"Amikor a rendőrök bejöttek, már rögtön lőttek is. Mondták, hogy menjünk ki a cellából. Szóltunk, hogy fegyvertelenek vagyunk. Az egyik srác felkelt az ágyáról, hogy kimenjen, erre háromszor rálőtt az egyik rendőr, ő meg tovább vonszolta magát a padlón. Bejött három rendőr, lelőttek egy másikat a vécé mellett. Az egyik felkiáltott, hogy van még itt pár élő, erre még hárman bejöttek, és géppisztollyal lelőtték azt a hármat, akik még ott a sarokban voltak."

 

Ezek a szavak egy olyan rabtól származnak, aki 1992-ben a Carandiru nevű brazíliai börtön egyik cellájában bújt meg nyolc társával együtt, amikor a rendőrök gépfegyverrel indítottak ostromot a fellázadt fegyvertelen rabok ellen. Megöltek 111 embert, a fentieket elmesélő rab nyolc társa közül hatan nem élték túl a rendőrök bosszúját.

 

Húsz év telt el a mészárlás óta, de csak a múlt héten hétfőn álltak bíróság elé a tettesek közül 26-an. Három rendőrt felmentettek, de a többieket elítélték, összesen 156 év börtönre. Az ügyben további két per várható, de a hétvégén hozott ítélet már így is történelmi, mert Brazíliábán ritka, hogy rendőröket ítélnek el, a börtönlázadásért pedig eddig senkit nem vettek elő. Illetve mégis: a rendőrparancsnokot, de aztán ő is megúszta. Az Amnesty International (AI) jogvédő szervezet szerint végre itt az ideje, hogy forduljon a kocka, és többé a bűnösök, még ha rendőrök is, ne legyenek érinthetetlenek. A szervezet brazíliai igazgatója elég drámaian fogalmazott, amikor azt mondta, hogy "a Carandiruban elkövetett bűnök súlya sötét felhőként lebegett eddig Brazília felett". De tényleg ez a lényeg.

 

Két rab között kitört konfliktus fajult börtönlázadássá 1992. október 2-án a Carandiruban, az elítéltek átvették az irányítást a kilences blokk felett. A rabok nem kíséreltek meg szökést, nem szedtek túszokat, és lőfegyvereik sem voltak, csak olyan fegyverek, amelyeket maguknak eszkábáltak - ezt nem csak a túlélő rabok állították, hanem a börtönigazgató és a börtönőrök is. Az őrök riadót fújtak, de a rendcsinálásnál átadták az irányítást a rendőröknek (a Polícia Militar do Estado de Sao Paulo egységeinek). A börtönigazgató ugyan megjelent a kilences blokk előtt egy megafonnal, de utóbb azt vallotta, hogy a rendőrök "fizikailag megakadályozták", hogy tárgyalásba kezdjen a rabokkal.

 

Forrás: AFP/Mauricio Lima
Emlék az áldozatoknak

 

A rendőrök válogatás nélkül lőttek mindenkire shotgunnal, pisztollyal és géppisztollyal, pedig az épületből nem mindenki csatlakozott a lázadókhoz. Az egyik rab szerint elég volt a szemükbe nézni, és már lőttek is. A rendőrök úgy félórán át celláról cellára jártak.

 

Az összesen 111 áldozat közül 102-nek az életét lövedékek oltották ki, a többiekkel feltehetően a saját társaik végeztek. Hivatalosan a rendőrök tűzharcba keveredtek, de ezt a magyarázatot gyanússá teszi, hogy az akcióban részt vevő 68 rendőr egyikének sem esett bántódása. A bizonyítékok nagy részének a megsemmisítéséről viszont rögtön az akció után gondoskodtak - előbb, mint hogy a sérültek ellátását meg lehetett volna kezdeni.

 

Aztán minden rabnak meztelenre kellett vetkőznie, és az udvarra futnia. Aki elcsúszott, lelőtték, aki lassú volt, lelőtték. Az udvaron körbe-körbe kellett futniuk, a rendőrök gumibottal verték őket, sokakat pedig a rendőrkutyák haraptak meg. Aztán, amíg meztelenül ültek az udvaron, egy részüknek a halottakat és a sebesülteket kellett kihordaniuk a kilences blokkból. A túlélő elítéltek közül sokan állították, hogy a rendőrök olyanokra is lőttek, akik már megadták magukat vagy megpróbáltak meglapulni a cellájukban. Olyanokat is agyonlőttek, akik sebesültek voltak.

 

A családtagokkal sem bántak kíméletesen: a börtön előtt várakozókkal 36 órán át semmit nem közöltek, és csak ekkor függesztettek ki egy listát a börtön kapujára azokról, akik meghaltak. Azt viszont még akkor sem mondták meg nekik, hogy melyik hullaházban keressék a meghalt rabokat, így sok nő hullaházról hullaházra járva bolyongott a halottját keresgélve Sao Paulóban.

 

Forrás: AFP/Mauricio Lima
A Carandiru 2002-ben

 

Mindezt az AI jelentéséből lehet tudni, amelyet néhány nappal a vérengzés után készítettek a szervezet munkatársai. A lázadás leverését irányító rendőrparancsnok, Ubiratan Guimaraes elleni bírósági eljárás során ezt az anyagot is felhasználták. Guimaraest először 632 év börtönre ítélték, 2006 februárjában viszont egy másik bíróság érvénytelenítette ezt az ítéletet arra hivatkozva, hogy Guimaraes csupán parancsot teljesített, ahogy a gyilkoló rendőrök is. Az egykori parancsnokot még Sao Paulo állam nemzetgyűlésébe is beválasztották. Nyugodt nyugdíjas éveket azért nem élvezhet: a felmentése után pár hónappal valaki hasba lőtte Sao Pauló-i otthonában.

 

Nem ez volt az egyetlen erőszakos reakció, amelyet kiváltottak az egész világon hírhedtté vált események. Lényegében a mészárlás hatására alakították meg a Primeiro Comando da Capital (PCC) nevű bűnszervezetet 1993-ban a Piranhaónak (Nagy Piranha) becézett Taubaté börtön legkeményebb fiúi. A csoport a 111 rab halálát akarta megbosszulni. Feltehetően ez a banda felelős José Ismael Pedrosa egykori carandirui börtönigazgató meggyilkolásáért és több börtönlázadásért. A fő célpontjai az állami rendőrök, a Polícia Militar do Estado de Sao Paulo egyenruhásai, több száz, főként rendőrök elleni véres támadás és leszámolás mögött a PCC-t gyanítják a Sao Pauló-i hatóságok, a bűnszervezet még most is is aktív, belső szabályokkal, tagfelvételi renddel, tagsági díjjal rendelkező milíciaként működik.

 

A vérengzés beszivárgott a kultúrába is, a mészárlás több brazil zenészt megihletett, köztük a Sepulturát - a legendás brazil metálzenekar Manifest címen írt róla dalt. Az Asian Dub Foundation egyik számát is az események inspirálták. 2003-ban pedig film készült a börtönlázadásról Drauzio Varella doktor Estacao Carandiru című könyve alapján. A doktor 1989-től tizenkét éven át dolgozott önkéntesként a börtönben - akkor ő volt szinte az egyetlen orvos hétezer elítéltre -, ahol akkoriban AIDS-járvány terjedt. A doktor végigélte a mészárlás napjait is, és utóbb megírta a börtön történetét.

 

Forrás: AFP/Photo12
A mészárlásról készült film egy jelenete

 

A Human Rights Watch (HRW) Brazília a rácsok mögött című 1998-as jelentése érzékletes képet ad arról, hogy milyen pokoli helyek a brazil börtönök. Eszerint volt olyan működő brazil börtön, amelybe gyakorlatilag egyáltalán nem szűrődött be napfény: az egymás mellett sorakozó cellák közötti hosszú folyosó legvégén volt csak egy-egy kisablak. Akadt olyan magánzárka, amelyben fekete sötétség volt éjjel-nappal. A HRW munkatársait középkori vártömlöcökre emlékeztették ezek a cellák. A Carandiruban a rosszul viselkedő foglyok elkülönítésére szolgáló magánzárkákat a rabok is vártömlöcnek nevezték - a HRW megfigyelőinek több rab állította, hogy a megérkezésük előtt néhány nappal még villanykörték sem voltak ezekben a cellákban.

 

A rettenetes zsúfoltság miatt pillanatok alatt terjednek a járványok, a betegeket sokszor nem tudják elkülöníteni, orvos alig van. Meningitiszes, AIDS-es, tuberkulózisos, epilepsziás betegek vannak a börtönben a többiekkel egy helyen, és csak az egészen előrehaladott állapotúaknak jár orvosi ellátás vagy betegszoba. A vezető halálok a brazil börtönökben - bár pontos adatok nincsenek erről - feltehetően az AIDS és a tbc.

 

A rendőrök nem bánnak kesztyűs kézzel a rabokkal. Bár a Carandiruban történt mészárlás példátlan, az elmúlt másfél évtizedben legalább fél tucatszor öltek meg rendőrök fellázadt, szökésben lévő vagy valamilyen kihágást elkövető rabokat. Az erőszak és a megalázás különféle technikái pedig számos börtönben mindennaposak. Ismert a vetkőztetés, térdepeltetés, baseballütős verés, fojtogatás, kínzás, nemi erőszak. Mindennaposak a szökések, a túszejtések, a zavargások.

 

Egy 1997-es kisebb börtönlázadáskor - ez a Pinheiros börtönben történt - a börtönbe betörő rendőrök egy fiatal elítéltet találtak meg, és veréssel próbálták kicsikarni belőle, hogy kik vezetik a felkelést. A rab, aki végül is túlélte az incidenst, így emlékezett az eseményekre: "Hátulról leütöttek, mire elvesztettem az eszméletemet. Pár pillanat múlva tértem magamhoz, akkor egy rendőr mögöttem állt, és lefogott. Elestem, akkor egy másik rendőr hátulról fejbe vágott egy vasrúddal. Négyszer csapott rá a fejemre és a nyakamra. Kiköptem pár fogamat. Aztán egy baseballütővel kezdték verni a vállamat és a mellemet. A lábamnál fogva a bejárathoz rángattak, felemeltek, és nekilöktek az acélajtónak. Lecsúsztam a földre, majdnem teljesen kiütve. Már a földön feküdtem, amikor az egyik rendőr kést szúrt a kezembe, pont a csuklóm és a hüvelykujjam közé. Éreztem, de nem mozdultam. Erre a rendőr odaszólt a többieknek, hogy hívhatják a hullaházat, mert ez a fickó már történelem."

 

Miközben az ehhez hasonlók a mindennapok részei a brazil börtönökben - a Carandiruban is az őrök állandó fenyítési eszközei voltak a szíjjal a csuklóhoz erősíthető vascsövek -, az erőszakos börtönőröket és rendőröket nagyon kevés esetben vonják felelősségre.

 

A HRW korábbi vizsgálatával megegyező tapasztalatokat szereztek másfél évtizeddel később az AI megfigyelői is. Olyan börtönöket is találtak, ahol akkora volt a zsúfoltság, hogy a férfi rabok mellé a cellába nőket és kiskorúakat is bezártak. Volt olyan 35 fős cella, ahol 208 női rabot őriztek, és olyan 104 fős körlet is, ahol 900 férfit tartottak fogva. Az Amazonasban akad olyan börtöncella, ahol a vécé tulajdonképpen csak egy lyuk a padlón. Más börtönökben a rothadó ételmaradék és a szemét a folyosókon, sőt, néha a cellákban halmozódik. Mindez fertőzéseket terjeszt, a börtönben az őrök és a rabok is betegek voltak miatta.

 

Forrás: AFP/Mauricio Lima
Rajzok a Carandiru falán

 

Az AI szerint a brazil büntetés-végrehajtás évtizedek óta úgy működik, hogy az őrök előbb lőnek, és csak aztán kérdeznek. Ez - a zsúfoltsággal és a sokszor embertelen körülményekkel megfejelve - kódolja magában a lázadások és az erőszak mindennapossá válását.

 

Brazíliában tíz év alatt megduplázódott a börtönbe zártak száma: 2000-ben 233 ezer ember volt rács mögött, 2011-ben 513 ezer, és a szám emelkedik. Sok börtön épült az elmúlt években, de a brazil kormány nem tudott lépést tartani a bebörtönzöttek számának a növekedésével. 2012-ben 200 ezer férőhellyel kevesebb volt a brazil börtönökben a szükségesnél, így ma sokkal rosszabb a helyzet, mint a carandirui mészárlás idején. Az átlag brazil börtönhöz képest a Carandiru volt a legnagyobb, a legkeményebb és a leghírhedtebb. A BBC 1998-ban riportot közölt az akkor még működő börtönből, amelyben több mint 7000 rabot őriztek - éppen kétszer annyit, mint amennyinek tervezték.

 

Erőszakos börtön volt, ahol a rabok sem kímélték egymást. Mindennaposak voltak a rabok közötti, illetve a rabok és az őrök közötti erőszakos jelenetek - a működése évei alatt (1956-2002 között) a becslések szerint mintegy 1300 elítélt vesztette életét erőszakos körülmények között a börtönben. A túlzsúfoltság fokozta az erőszakos hangulatot, rengeteg elítélt kapott a cellatársaitól halálos fenyegetést, de arra nem volt mód, hogy áthelyezzék egy másik cellába, mert egyszerűen nem volt hely rá.

 

Az akkori igazgató, Walter Erwin Hoffgen kerek perec megmondta a BBC kérdésére, hogy elvesztette az irányítást a dolgok felett. "Persze, hogy nem tudom uralni a helyzetet. Nevetséges is lenne, ha azt mondanám, hogy igen. 7500 elítélt van itt, és rájuk jut 1000 börtönőr, négy műszakra elosztva."

 

A Carandirut végül 2002-ben felrobbantották, miután az összes rabot kiköltöztették. A végső lökést az adta, hogy nem sokkal korábban Sao Paulo államban 27 börtönben egyszerre, egymással összehangoltan lázadtak fel a rabok, látogatók ezreit ejtve túszul. Fénykorában több mint nyolcezer rabot őriztek itt, összesen pedig mintegy 170 ezer rab fordult meg a Carandiruban.

 

A most indult perek fordulópontot jelenthetnek a brazil büntetés-végrehajtásban. Guimaraest ugyan nem lehet újra bíróság elé állítani, de a következő években a vád tervei szerint négy hullámban összesen 79 rendőrt vonnak felelősségre. Egy-egy perben a kilences blokk egyes emeletein történteket próbálják majd rekonstruálni.

 

A hétvégén befejeződött perben a vád koronatanúja a börtön akkori igazgatóhelyettese volt, aki vallomásba adta, hogy a rendőrök géppisztollyal lőtték a rabokat, gyakorlatilag kivégezték őket, miközben kollégáik kint ujjongtak a sorozatok hallatán. Egy másik tanú szerint a lövések 90 százalékát a cellákon belül adták le. A rendőröket amiatt is hibáztatták, hogy a bandák összecsapása kezdetén nem sokat tettek az incidens elmérgesedésének megakadályozására. A rendőrök ügyvédei azt állították, hogy védenceik önvédelemből lőttek, és az ítélethirdetés után közölték, hogy fellebbezni fognak, mert szerintük a meghozott ítéletek "nem tükrözik a társadalom véleményét". A védőjük, Ieda Ribeiro de Souza korábban azt mondta, a bíróság úgysem fogja tudni tisztázni, hogy ki adta le a halálos lövéseket a vádlottak közül.