Harry herceget kikosarazta a barátnője

Vágólapra másolva!
Harry herceg házasodna, ám a választottja egyelőre nem lelkesedik az ötletért - legalábbis a brit uralkodó unokája által kiszemelt menyasszonyjelölt közeli ismerősei szerint, írta a The Sunday Telegraph konzervatív brit lap.
Vágólapra másolva!

Harry, aki jövőre ünnepli 30. születésnapját, szóba hozta az esküvőt jelenlegi szerelmének, a 24 esztendős Cressida Bonasnak - írta vasárnap a The Sunday Telegraph konzervatív brit lap. A lap bennfentes forrásai szerint azonban Cressida még túl fiatalnak tartja magát a házassághoz, és szinte "rémülettel tölti el", hogy Harry most már állandóan csak erről beszél.

A herceg négy hónapos - nemrégiben befejeződött - afganisztáni frontszolgálata idején is állítólag rendszeresen hívogatta barátnőjét, kérlelve, hogy várja meg őt. A helyzetet azonban a lap szerint bonyolítja, hogy Cressida még előző barátjával ápolt románcán sem jutott teljesen túl, és bár "kedveli" Harryt, tipródik a folytatáson.

Harry előző nagy szerelme a zimbabwei születésű dél-afrikai Chelsy Davy volt. Chelsy és Harry hat évig ápolta meglehetősen viharos, szakításokkal és könnyes újbóli egymásra találásokkal tarkított románcát, a kapcsolat azonban végül teljesen kifulladt. Chelsy ugyan jelen volt Vilmos herceg két évvel ezelőtti londoni esküvőjén - állítólag Harry kifejezett kérésére vették fel a meghívottak listájára -, és ebből annak idején sokan arra a következtetésre jutottak, hogy a pár ismét összejött, ám Chelsy Davyt azóta sem látni Harry környezetében.