Nyugati áruházaknak varrtak ruhákat a bangladesi házomlás áldozatai

Vágólapra másolva!
A nyugati divatcégeknek varrtak ruhákat abban a bangladesi épületben, amely szerdán omlott össze több száz embert maga alá temetve. A Benetton és a C&A tagadja, hogy az ő munkásai dolgoztak volna az épületben, az viszont biztos, hogy a Mango valamilyen kapcsoltban állt velük.
Vágólapra másolva!

Már több mint 275 halottat találtak a szerda reggel Bangladesben, Dakka külvárosában összedőlt nyolcszintes épület romjai alatt. A tragédia után másfél nappal még mindig folyik a mentés, a hatóságok közel kilencszáz embert tartanak számon eltűntként. Az épület üzlethelyiségeiben, köztük több varrodában összesen több mint háromezer alkalmazott dolgozott, de nem tudni, hányan tartózkodtak bent, amikor az épület összeomlott.

A varrodák a Phantom Apparels, a Phantom Tac, az Ether Tex, a New Wave Style és a New Wave Bottoms ruhagyárak tulajdonában állnak. Ezek a vállalatok a legnagyobb nyugati áruházláncok számára állítottak elő ruhákat és más divatcikkeket, az azonban egyelőre kérdéses, pontosan mely üzletek árui készültek az összeomlott épületben, ez egyelőre egyedül az angol Primark üzletről bizonyosodott be.

A Benetton és a C&A tagadta, hogy a ruháikat e varrodák valamelyikében gyártották volna, az amerikai Wal-Mart egyelőre vizsgálódik, a spanyol Mango pedig magyarázkodásra kényszerült: azt állítják, csak egyes termékminták készültek a kérdéses varrodában, nincsen szerződéses kapcsolatuk az üzemmel.

A tragédia pontos okai egyelőre ismeretlenek, de annyi bizonyos, hogy néhány nappal korábban az épület falain több mély repedés is megjelent. Ezért arra kérték a tulajdonosokat, függesszék fel a munkát, és evakuálják a helyiségeket, amíg ki nem vizsgálják a repedések okait. A figyelmeztetés után egy bank be is zárt, a varrodák tulajdonosai viszont a helyiek szerint nem tartották valódi fenyegetésnek a repedéseket, és felszólították a varrodában dolgozókat, hogy folytassák a munkát.

A zsúfolt városban gyakran építési engedély nélkül is építkeznek, így gyakoriak a balesetek, novemberben egy hasonló, nyugati üzletek számára ruhákat varró gyárban ütött ki tűz, ami több mint száz ember halálát okozta.