Megtámadhattak egy orosz utasszállítót Szíriában

Állítólag rakétákkal lőttek hétfőn egy orosz utasszállító repülőgépre Szíria légterében, az esetet az orosz külügyminisztérium sürgősen tisztázza a közel-keleti ország hatóságaival.

Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő közölte, hogy értesüléseik szerint közép-európai idő szerint 14 óra 45 perckor a NordWind orosz légitársaság Sarm es-Sejkből Kazanyba tartó járatának legénysége "a földön zajló olyan harci cselekményeket észlelt, amelyek veszélyt jelenthettek volna a 159 utast szállító repülőgépre".

A sajtóban megjelent információt a Roszaviacija, az orosz repülésügyi hatóság megerősítette, majd az orosz közlekedési minisztérium honlapján az jelent meg, hogy a járat menetrend szerinti időben szállt le orosz célállomásán.

Alekszej Sztarosztyin, a kazanyi nemzetközi repülőtér vezérigazgatója közölte, hogy a szakemberek nem találtak sérülést a NordWind náluk sikerrel leszállt A 320-as típusú gépének testén, és a legénység sem jelentette, hogy problémájuk lett volna a szíriai légtérben.

Korábban az Interfax orosz hírügynökség név nélkül nyilatkozó forrására hivatkozva jelentette, hogy ismeretlenek két föld-levegő rakétát lőttek ki a Szíria légterében tartózkodó orosz utasszállító gépre. A rakéták a gép közelében robbantak fel. A forrás azt is közölte, hogy a támadók célja feltételezhetően a repülőgép volt, de azt nem tudni, hogy a támadók tisztában voltak-e azzal, hogy a gép orosz.

A Rosszija 24 orosz állami hírtelevízió jelentése szerint a pilóták két nagy villanást láttak, és sikerült időben magasabbra vinniük a gépet.

A damaszkuszi hatalom ellen harcoló fegyveres felkelők korábban bejelentették, hogy célpontnak tekintik a Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerét támogató országok utasszállító repülőgépeit. Februárban a damaszkuszi nemzetközi repülőtér körzetében néhány települést az ellenőrzésük alatt tartó fegyveresek egy iráni repülőgépre lőttek. Az esetnek nem voltak súlyos következményei - emlékeztetett a lenta.ru orosz hírügynökség.