Bizalmat szavazott az olasz képviselőház hétfőn az Enrico Letta által alakított új kormánynak.

Letta programbeszéde után - amelyben a 46 éves baloldali keresztény politikus prioritásként a munkahelyteremtést, a gazdasági fejlődést és az Európa-párti politikát jelölte meg - az alsóház elsöprő többséggel, 453 szavazattal 153 ellenében támogatta a vasárnap felesküdött új koalíciós kormányt.

A jobbközép Szabadság Népe (PdL) párt és a Mario Monti vezette centrum egész frakciója a kormányra szavazott, ahogy a balközép Demokrata Párt (PD) is két képviselője kivételével, akik kivonultak az ülésteremből.

Nemet mondott viszont az 5 Csillag Mozgalom (M5S), a Baloldal Környezet Szabadság (Sel) és a jobboldali Olasz Testvérek. Az Északi Liga tartózkodott, kivéve Umberto Bossi volt pártelnököt, aki nemmel voksolt.

Letta programbeszédére reagálva Renato Brunetta, a PdL politikusa a nagykoalíciót "nemzeti megbékélésnek" nevezte. A PD nevében Rosy Bindi - a kormány iránti lojalitást hangoztatva - fenntartását fejezte ki a PdL-lel való megállapodás miatt. Kijelentette, a PD-PdL koalíciója nem azt jelenti, hogy a PD-t "bűnrészesség terheli a PdL múltbéli politikájáért".

"A Berlusconival való összeölelkezés eredendő bűn" - hangoztatta Nichi Vendola, az ellenzékbe vonult Baloldal Környezet Szabadság (Sel) elnöke.

Az állam és a maffia közötti paktumnak nevezte a Letta-kormányt Andrea Coletti az M5S soraiból, aki szerint a nagykoalícióval Berlusconi mentelmet szerzett magának az ügyészségekkel szemben.

Roberto Maroni, az Északi Liga elnöke csalódásának adott hangot Letta beszédével kapcsolatban.

Válaszában az új olasz kormányfő kijelentette, Olaszországnak le kell zárnia a második köztársaság korszakát. "Vegyünk új útirányt, reményt adva Itáliának, amely konkrét döntéseket sürget. A reformokhoz széles többség kell" - hangoztatta.

Európáról is szólt, amelynek szerinte másfajta döntéseket kell hoznia. Letta kijelentette: ő akkor érezte magát európainak, amikor Francois Mitterrand és Helmut Kohl 1984-ben a verduni csata helyszínén együtt emlékezett meg a háború áldozatairól. "Ez akkor nagyon fontos volt, de ez az európai üzenet ma már nem elegendő. Az európaiak nem azt akarják hallani, hogy hozzá kell szokniuk életszínvonaluk fokozatos romlásához, ehelyett Európa lehetőséget kell adjon polgárainak" - hangsúlyozta.

A szenátusban kedden lesz a bizalmi szavazás. Letta a tervek szerint még aznap Berlinbe, szerdán pedig Párizsba és Brüsszelbe látogat.