Végzetes teherhajóbaleset Görögországnál

Vágólapra másolva!
Az egyik hajó elsüllyedt, a másiknak semmi baja nem lett. Nyolc tengerészt még keresnek, hetet kimentettek a vízből, ketten már biztosan meghaltak.
Vágólapra másolva!

Összeütközött egy Cook-szigeteki zászló alatt közlekedő teherhajó Görögország délnyugati partjai közelében egy másik teherhajóval hétfő hajnalban, két tengerész életét veszítette, és nyolcan eltűntek - jelentette a görög kereskedelmi tengerhajózási minisztérium. A Piri Reisz nevű hajó egy Antigua és Barbuda zászlaja alatt közlekedő, ConSouth nevű másik teherhajóval ütközött össze.

A Piri Reisz elsüllyedt. A ConSouth-on nem keletkeztek súlyosabb károk, és 16 főnyi legénységének, akik orosz, Fülöp-szigeteki és lengyel állampolgárok, nem esett baja. A hajón nem volt rakomány, Törökországból tartott Málta felé.

A Piri Reisz műtrágyát szállított és Algériából tartott Ukrajna felé. A fedélzetén utazó 17 tengerész mind szíriai állampolgár volt. Közülük hetet a ConSouth kimentett a tengerből. Rajtuk kívül eddig két halott tengerészt találtak, nyolcat még keresnek. Az ütközés oka ismeretlen. Az eltűntek utáni kutatást öt hajó, két őrnaszád, egy repülőgép és a parti őrség helikoptere folytatja a térségben - közölte a görög minisztérium.