Nem lesz kényszerkezelés Kínában

Felhagynak a pszichiátriai kényszerkezeléssel Kínában, és csak saját beleegyezésével utalják be a betegeket. De azért kivétel is lesz.

A pszichiátriai betegeket védő törvény azután született, hogy számos jogvédő és jogi érdekvédelmi szervezet tiltakozott, mert több százezer embert zártak akaratuk ellenére elmegyógyintézetbe. A visszaélés célpontjai gyakran az ellenzékiek - az aktivisták, a másként gondolkodók és a petíciót benyújtani próbálók - voltak.

A Global Times című központi lap szerint a korábbi gyakorlat komoly társadalmi elégedetlenséget szült. A tavaly októberben elfogadott és szerdán életbe lépett rendelkezés értelmében csak a beteg beleegyezésével lehet valakit intézetbe zárni. Ugyanakkor ez alól a legsúlyosabb esetek kivételt jelentenek, vagyis amennyiben állandó felügyeletet igényel egy páciens vagy saját magára és környezetére veszélyt jelent, nem szükséges az előzetes beleegyezés.

A szabályozás szerint az egészségügyi alkalmazottaknak azt is "figyelembe kell venniük", ha a betegek az intézetből való elbocsátásukat kérik.

A sanghaji mentális egészségközpont egyik pszichiátere viszont megkérdőjelezi az új törvény forradalmi jellegét: szerinte nincs pontosan meghatározva, pontosan milyen formát kell, hogy öltsön a betegek beleegyezése.

Az új szabályok a betegek személyes adatainak védelmére is kitérnek, indokolatlan esetekben tilos a nevek, címek, foglalkozások közzététele.