A mentőalakulatok kilenc emberét is elnyelte a szudáni bányaomlás. Egy szemtanú szerint több százan is lehettek az illegális aranybánya tárnáiban.

A mentőalakulatok kilenc emberét is elnyelte a föld annál a nyugat-szudáni illegális aranybányánál, ahol a héten sokan meghaltak - közölte egy szemtanú, aki szerint a halottak száma már százra emelkedett.

Egy neve elhallgatását kérő bányász azt mondta, hogy kilenc bányamentő tűnt el csütörtökön, amikor eltemette őket a föld. "A térséget belengi a halál bűze" - tette hozzá. Elmondta, hogy a bánya embereinek számítása szerint több mint százra tehető a vájatokban tartózkodók száma, csütörtökön nyolc holttestre bukkantak, a többieket még keresik.

A korábbi jelentések még arról szóltak, hogy több mint hatvanan haltak meg. A hétfőn történt bányaomlás helyszíne, Dzsebel-Amirban, az észak-dárfúri tartományi székhelytől, el-Fásertől több mint 200 kilométerre északnyugatra található.