Vágólapra másolva!
Az angol politikus egészen mostanáig a barátainak tekintette a feljelentőit.
Vágólapra másolva!

Nigel Evans, a brit képviselőház konzervatív alelnöke vehemensen tagadta a vádakat, amelyek szerint megerőszakolt egy férfit, egy másikat pedig szexuálisan zaklatott - írja a Guardian.

Evans a sajtót a háza melletti söröző kertjében fogadta, és elismerte, hogy a rendőrség két ügyben kihallgatta. Az egyik szál egy négy évvel ezelőtti esetre nyúlik vissza. Úgy fogalmazott, hogy két feljelentője jól ismeri egymást, és ő mindkettőjüket egészen mostanáig a barátjának tekintette.

"A vádak teljesen valótlanok, és nem értem, miért keletkezhettek, különösen azért, mert az egyik feljelentővel egészen a múlt hétig kapcsolatban álltam" - mondta a képviselő.

Evans nem tervezi, hogy az esetről hivatalosan tájékoztatja a képviselőházat, és a barátainak azt is kijelentette, hogy lemondani sem készül. Jelenleg óvadék ellenében szabadlábon védekezhet.