Túlélőt találtak 17 nap után Bangladesben

2013.05.10. 13:10

A nő egy tartógerenda és egy pillér közé szorult, és nem kizárt, hogy volt nála víz. A házomlás halálos áldozatainak a száma közben meghaladta az ezret.

Találtak egy túlélőt pénteken a több mint két hete összedőlt bangladesi nyolcemeletes ház romjai alatt - jelentette be a helyi tűzoltóság parancsnoka.

A mentőalakulatok péntek délután leltek rá a nőre, miután meghallották a segélykiáltásait, és a munka azonnali leállítására szólították fel a romletakarítást végző daruk és buldózerek kezelőit. Kézi fűrészek segítségével sikerült kiszabadítaniuk a nőt a romok alól, s amikor ez megtörtént, a mentést szemlélők örömujjongásban törtek ki.

A helyszínen dolgozó katonák szerint az átéltekhez képest figyelemre méltóan jó állapotban vanForrás: MTI/AP

A túlélő egy tartógerenda és egy pillér közé szorult az építmény egy alagsori imatermében, és nem kizárt, hogy volt nála víz, vagy tudott inni abból a vízből, amelyet a tűzoltók jutattak le az épület romjai közé. Egy másik értesülés szerint két hétre volt élelme is, de két napja már kimerült a készlet, azóta nem evett.

A helyszínen dolgozó katonák elmondása szerint a nő, Resma Begum az átéltekhez képest figyelemre méltóan jó állapotban van, még járni is tud. jelenleg egy katonai kórházban ápolják.

A házomlás áldozatainak a száma közben meghaladta az ezret. Nem tudni pontosan, hogy a baleset pillanatában hányan dolgoztak az épületben, ezért azt is nehéz megbecsülni, hogy még hány áldozat lehet a romok alatt. Mintegy két és fél ezer ember élte túl a tragédiát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK