Navaz Sarif volt kormányfő nyerte a pakisztáni választást

Vágólapra másolva!
Az előzetes számítások szerint Navaz Sarif volt kormányfő pártja szerzett többséget a pakisztáni parlamentben a szombati választáson. Sarif már bejelentette győzelmét. A hatékony kormányzáshoz még szövetségest kell találnia.
Vágólapra másolva!

Navaz Sarif volt kormányfő bejelentette pártja győzelmét a szombaton megtartott pakisztáni parlamenti választásokon, egyúttal felszólította választási ellenfeleit, működjenek együtt az ország problémáinak megoldásában.

A helyi televíziók néhány órával a szavazóhelyiségek bezárása után a részleges eredmények alapján úgy becsülték, hogy a Sarif vezette Pakisztáni Muzulmán Liga-Navaz (PML-N) kényelmes előnyre tett szert legfőbb riválisai, az Imran Hán volt krikettsztár által vezetett Pakisztáni Mozgalom az Igazságosságért (PTI) és a Bhutto család Pakisztáni Néppártja előtt.

A televíziók szerint a 342 tagú pakisztáni parlament közvetlenül választott 272 képviselői helyéből a PML-N 115 mandátumot biztosan megszerzett, amivel egyszerű többsége lesz, tehát szüksége lesz más erők támogatására is.

A választás viszonylag magas részvétel mellett zajlott le a dél-ázsiai országban annak ellenére, hogy a nap folyamán több merénylet is történt országszerte, amelyekben legalább 30-an meghaltak.