Kongresszus helyett könnygázt kaptak a szalafisták

Vágólapra másolva!
A tunéziai kormány nem engedélyezte, hogy az al-Kaidát nyíltan támogató szervezet nagygyűlést tartson. A tiltakozók összecsaptak a rendőrökkel.
Vágólapra másolva!

Rendőrökkel csaptak össze vasárnap az Anszar as-Saría nevű szalafista szervezet hívei két tunéziai városban is, miután a kormány betiltotta éves kongresszusukat.

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezetet nyíltan támogató mozgalom el-Kairuán városában akarta megrendezni nagygyűlését, amit a rendfenntartó erők nagy létszámban kivezényelt egységei megakadályoztak. A szervezet vezetése ezért Tunisz egyik nyugati elővárosába hívta a küldötteket.

El-Kairuánban és Ettadamenben a tiltakozók kövekkel dobálták meg a rendőröket, akik könnygázgránátokkal válaszoltak. főváros központjától 15 kilométerre nyugatra fekvő Ettadamen a szalafisták egyik fellegvára. Itt a múlt héten ugyancsak összecsapások voltak az iszlamisták és a rendőrök között. A hatóságok ugyanis előzőleg betiltották sátrak felállítását, amelyekben a szalafisták eszméiket akarták terjeszteni.

Az Anszar as-Saría a legradikálisabb csoport, amely azután alakult meg az észak-afrikai országban, hogy 2011-ben a hatalomból elűzték Zin el-Abidin Ben Ali elnököt. Szeretnék elérni, hogy Tunéziában vezessék be az iszlám törvénykezést, a saríát.