Szennyezett víz a bangladesi ruhagyárban

Vágólapra másolva!
450-en betegedtek meg egy bangladesi ruhagyárban, miután szennyezett vizet ittak. Hányás, és gyomorrontás miatt szállították őket kórházba.
Vágólapra másolva!

Feltehetően szennyezett ivóvíz fogyasztása miatt mintegy 450-en betegedtek meg egy bangladesi ruhagyárban - közölték csütörtökön a hatóságok. A főváros közelében található gazipúri üzem dolgozói szerdán a munkafelvétel után két órával kezdtek el rosszullétre panaszkodni: a legtöbben hányingertől, hányástól és gyomorrontástól szenvedtek. A betegeket kórházba szállították, s akiknek javult az állapotuk, azokat csütörtökön hazaengedték.

Az esetet követően az egészségügyi minisztérium illetékesei ellenőrizték a víz minőségét az esetleges szennyezettségre gyanakodva.

A pulóvereket készítő üzem vezérigazgatója, Mohammad Safiur Rahmán elmondta, hogy az ivóvízellátást egy föld alatti tárolóból biztosítják, ahonnan a vizet a nyolcemeletes épület tetején található tartályba vezetik, majd kancsókban szétosztják a szintek között. A gyárban csapvíz is van, de az emberi fogyasztásra nem alkalmas.

A megbetegedéseket követően a mintegy 6 ezer embert foglalkoztató üzemet bezárták, de csütörtökön újra megnyitották. "Az éjszaka folyamán megtisztítottuk a víztárolókat, és a víz most már biztonsággal fogyasztható" - közölte az üzem vezetője.

A mostani eset újfent rávilágított a dél-ázsiai ország ruhagyáraiban uralkodó veszélyes munkakörülményekre. Áprilisban több mint ezer dolgozó halt meg Dakka egyik elővárosában, amikor összeomlott egy nyolcszintes épület.