Vágólapra másolva!
Súlyos tüdőgyulladással szállították kórházba Nelson Mandelát. Az apartheid-ellenes mozgalom Nobel-békedíjas veezetője kilencvennégy éves.
Vágólapra másolva!

Ismét kórházba szállították Nelson Mandela volt dél-afrikai elnököt. Az apartheid-ellenes mozgalom egykori vezetőjének állapota egyre romlik az elmúlt évek során. December óta a mostani a harmadik alkalom, hogy kórházba kerül Mandela. A dél-afrikai kormány szóvivője által adott nyilatkozat szerint az egykori elnök állapota súlyos.

Mandela orvosai a BBC-nek azt nyilatkozták, hogy az egykori elnök harcol a fertőzés ellen. Mandela a kórházba szállítás során és az után sem veszítette el az eszméletét, nem szorult lélegeztetőgép segítségére. Arra is képes volt, hogy kommunikáljon a családjával.

Az egykori elnök családja is a kórházi ágy körül töltötte az elmúlt éjszakát. Felesége, Graca Machel lemondta szereplését egy londoni rákellenes konferencián, hogy férje mellett maradhasson. Mandelát idén márciusban már egyszer kórházba szállították, akkor szintén a tüdőgyulladás miatt aggódtak az életéért. A volt elnök több mint egy hetet lábadozott a kórházban, majd otthonában ápolták tovább.

Nelson Mandela volt az első fekete bőrű dél-afrikai elnök. A faji megkülönböztetés elleni küzdelméért 27 évet töltött börtönben, és csak 1990 februárjában bocsátották szabadon. Az egykori elnök légúti problémái a börtönben töltött idő alatt alakultak ki.