Felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió működését

Vágólapra másolva!
Az állam ezzel is a költségvetési hiányt próbálja csökkenteni.
Vágólapra másolva!

Takarékossági okokból átmenetileg felfüggesztik a görög közszolgálati rádió és televízió működését - jelentette be kedden délután a görög kormány szóvivője.

A közszolgálati média, a Hellenic Broadcasting Corporation (ERT) szerda hajnaltól szünteti be működését. 2500 alkalmazottjának munkaviszonyát pedig felfüggesztik, mindaddig, amíg a cég - kisebb létszámmal, átalakítva - ismét működni kezd. Az intézkedés része a költségvetési hiány csökkentését célzó törekvéseknek - mondta a szóvivő, akinek bejelentését az alkalmazottak tiltakozással fogadták.

Az intézkedés kormányválságot okozhat, a konzervatív Új Demokrácia párt koalíciós partnerei ugyanis ellenezték a döntést.