Fegyvert ad az USA a szíriai felkelőknek

2013.06.14. 11:35

Barack Obama amerikai elnök elhatározta magát: a szíriai felkelőket mostantól fegyverrel is támogatja az USA. Kiderült ugyanis, hogy a rezsim a saját állampolgárai ellen vegyi fegyvereket is bevetett. Ez akár fordulópontot is jelenthet a polgárháborúban.

Az Egyesült Államok korlátozott repüléstilalmi övezet kialakítását tanulmányozza Szíria déli részében, közel a jordániai határhoz - közölte két Törökországban dolgozó magas rangú nyugati diplomata. Kijelentéseiket egy, a régióban tevékenykedő harmadik diplomata is megerősítette a Reuters hírügynökségnek.

Amerika nem sokkal korábban jelentette be, hogy katonai támogatást nyújt a Bassár el-Aszad szíriai államfő rendszere ellen harcoló felkelőknek. (A szíriai felkelők maguk is ezt követelték tegnap.) Az USA eddig tartózkodott ettől - a felkelők amerikai fegyverrel való támogatása így most fordulópont lehet a Szíriában dúló polgárháborúban, amelyben régóta beállt a patthelyzet.

Korábban az USA attól tette függővé a katonai segítségét, hogy a szíriai rezsim vegyi fegyverekkel is harcol-e a saját állampolgárai ellen. Az amerikai hírszerzés éppen mostanában állítólag bizonyítékot talált arra, hogy az Aszad-rezsim több alkalommal kisebb mennyiségben vegyi fegyvert vetett be a felkelők ellen.

A szíriai kormány pénteken úgy reagált, hogy az USA egyértelműen hazudik, és csak ürügyet keres arra, hogy bevatkozhasson. "A Fehér Ház koholt információra támaszkodik annak érdekében, hogy a szíriai kormányt tehesse felelőssé e fegyverek bevetéséért, noha sok bejelentés erősítette meg, hogy a terrorista csoportoknak van Szíriában vegyi fegyverük" - közölte a damaszkuszi külügyminisztérium.

Szíriában az ENSZ szerint már több mint 93 ezer halálos áldozata van az egyre véresebbé váló harcoknak.