Mégis újraindulhat a görög köztévé

Vágólapra másolva!
Szerdán leállították, most a társadalmi és az európai bírálatok miatt részlegesen újraindíthatják a görög közszolgálati csatornákat.
Vágólapra másolva!

A hét elején bezárt görög közszolgálati rádió és televízió (ERT) munkájának részleges felújítását javasolta péntek este Antonisz Szamarasz kormányfő.

A kormány rendelete nyomán a görög közmédia szerda hajnaltól szüntette be működését, ami hatalmas tiltakozási hullámot váltott ki Görögországban. Bírálta a döntést több európai szervezet, illetve politikus is.

A konzervatív miniszterelnök esti nyilatkozatában bejelentette, hogy a politikai pártok széleskörű támogatásával ideiglenes bizottságot nevezhetnek ki annak előkészítésére, hogy a közszolgálati rádió és televízió kis számú alkalmazottal haladéktalanul megkezdhesse a hírműsorok továbbítását.

A miniszterelnök vezette konzervatív Új Demokrácia pártjának nagyobbik koalíciós partnere, a Pánhellén Szocialista Mozgalom (PASZOK) azonnal jelezte, hogy nem tartja kielégítőnek Szamarasz javaslatát. A PASZOK, illetve a másik koalíciós párt, a mérsékelt baloldali Demokratikus Baloldal pártja kezdettől fogva ellenezte a bezárást, és az ERT újraindítására szólította fel a kormányfőt.

A görög közszolgálati televízió (ERT) munkatársai pénteken továbbra is a székházban voltak, és folytatták az adást annak köszönhetően, hogy más csatornák továbbítják műsorukat. Joanisz Szturnarasz pénzügyminiszter korábban "bátornak" nevezte a tévé bezárásáról hozott döntést, és azt mondta, hogy ezzel egy új intézmény létrehozása felé tettek egy lépést. Kijelentette: "nincs modernizáció konfliktusok nélkül".

Felszólította az athéni ügyészséget, hogy indítson vizsgálatot a televíziónál gyanított korrupciós ügyekben. Azt állította, hogy az intézményben régóta kialakult egy munkatársi kaszt, amely csillagászati fizetést kap a mindenkori kormányoktól a pártok protezsálását élvezve.

Meglepődését és sajnálatát fejezte ki a görög közmédia bezárása miatt pénteken Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) német szociáldemokrata elnöke abban a levélben, amelyet Antonisz Szamarasz görög miniszterelnöknek küldött, és egyúttal reményét fejezte ki, hogy Athén felülvizsgálja a döntést. A politikust az döbbentette meg, hogy a görög kormány előzetes értesítés és demokratikus vita nélkül döntött az ERT leállításáról.

Az EP-elnök szerint súlyos kérdések fogalmazódnak meg azzal kapcsolatban, hogy a közmédia egyik pillanatról a másikra történő leállítása összeegyeztethető-e az Európai Unió "alapvető jogi kereteivel". Schulz rámutatott: az unió alapjogi chartája azt is előírja, hogy a sajtó szabadságát és sokszínűségét tiszteletben kell tartani, dolgozóikat vagy képviselőiket pedig egy ilyen horderejű, őket érintő kérdésben időben tájékoztatni kellett volna, és egyeztetni kellett volna velük.