Több kiló aranyat foglaltak le a cseh rendőrök

Vágólapra másolva!
Tovább gyűrűzik a cseh korrupciós botrány. A kormányhivatalokban és az állami hivatalokban tartott házkutatásokon több kiló aranyat és 150 millió koronát is lefoglaltak.
Vágólapra másolva!

Mintegy 130-150 millió korona összegű készpénzt és több tucat kilogramm aranyat is elkobozott a cseh korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciója során - jelentette be Robert Slachta, a korrupcióellenes rendőrség (ÚOOZ) főnöke egy pénteki prágai sajtóértekezleten.

Slachta elmondta, hogy a kormányhivatalban, a védelmi minisztériumban, a prágai városi hivatalban és néhány vállalat székhelyén összesen 31 házkutatást tartottak. Megerősítette Ivo Istvan államügyész korábbi információját, miszerint az akció során nyolc embert őrizetbe vettek, közülük hét ellen már vádat is emeltek. Neveket nem mondott. Hozzátette, hogy már mindannyiukat kihallgatták, és rövidesen döntés születik arról, kik maradnak közülük vizsgálati fogságban. Várható, hogy mind a hét embert vizsgálati fogságban hagyják. Slachta ugyanakkor közölte: az őrizetbe vettek száma még nem végleges.

A sajtótájékoztatón elhangzottakból kiderült, hogy a rendőrségi akció hátterében két nagyobb ügy található. Az egyik a miniszterelnök feleségének megfigyelése, míg a második a kormányzó Polgári Demokratikus Párt (ODS) három volt parlamenti képviselőjének - Petr Tluchor, Ivan Fuksa és Marek Snajdr - ügye.

Személyükben az ODS azon volt képviselőiről van szó, akik tavaly ősszel hosszú ideig nem akarták megszavazni Petr Necas kormányának takarékossági csomagját. Később a rebellis képviselők és a kormány megegyeztek, s a törvénytervezet végül átment. A három képviselő lemondott képviselői mandátumáról, s a helyükbe lépett új képviselők megszavazták a kormány törvénytervezetét.

A sajtó szerint a rebellisek nem "véletlenül és nem ingyen" hátráltak meg. A rendőrség ezt most megerősítette. Közölték, hogy a volt képviselők jól fizető helyet kaptak három állami cég - a CEZ, a Cepro és a Cesky Aeroholding - menedzsmentjében, s ezért most eljárás folyik ellenük.

Petr Necas cseh miniszterelnök a parlamentben is közölte pénteken, hogy nem kíván lemondani tisztségéről. A cseh ellenzéki pártok az után szólították fel távozásra a miniszterelnököt, hogy a korrupcióellenes rendőrség csütörtöki akciója során őrizetbe vették Necas kabinetfőnökét és hivatalvezetőjét is, és vádat emeltek ellenük.