A britek szövetségeseiket hallgatták le

2013.06.16. 23:18

Egy nappal a londoni G8-as találkozó előtt a Guardian birtokába került dokumentumokra hivatkozva azt állítja, hogy 2009-ben több vezető politikust hallgatták le a brit titkosszolgálatok.

A 2009-es londoni, G20-as találkozón részt vett külföldi politikusokat és tisztségviselőket lehallgatták, és a számítógépeiken lévő adatokat is megfigyelték a brit kormány kérésére – írja a birtokába került dokumentumokra hivatkozva a Guardian.

Bár korábban számos pletykát lehetett arról hallani, hogy hasonló találkozókon hogyan hallgatják le egymást a felek, ilyen szintű bizonyítékok nem szoktak lenni. A brit információs hírszerzés, a GCHQ különböző eszközökkel hozzáférést nyert a meghívottak e-mailfiókjaihoz, és a telefonjaikat is lehallgatták. A telefonhívásokat 45 elemző ellenőrizte. A dokumentumok szerint többek között dél-afrikai és török politikusokat hallgattak le, és az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) még Dimitrij Medvegyev akkori orosz elnököt is megpróbálta lehallgatni.

A 29 éves amerikai Edward Snowden szintén a Guardiannek adott át dokumentumokat nemrég, amelyek bizonyították, hogy az elektronikus adatgyűjtéssel foglalkozó NSA privát telefonhívások millióiról gyűjtött adatokat az Egyesült Államokban.

Nagy-Britanniában éppen hétfőtől rendeznek egy hasonlóan fontos találkozót, amelyen a világ leggazdagabb országait tömörítő G8 tagállamainak képviselői találkoznak egymással.