A cseh miniszterelnök lemond

Vágólapra másolva!
Petr Necas cseh miniszterelnök bejelentette, hogy hétfőn lemond miniszterelnöki tisztségéről.
Vágólapra másolva!

"Holnap lemondok miniszterelnöki tisztségemről" - mondta újságíróknak Petr Necas a három koalíciós párt vezetőségének vasárnap késő este tartott tanácskozása után.

A miniszterelnök azt mondta, hogy szeretné, ha az ODS, a TOP 09 és a LIDEM pártok alkotta kormánykoalíció folytatná munkáját, de egy más miniszterelnökkel, akit a polgári demokraták javasolnának.

A cseh alkotmány értelmében az egész kormánynak le kell mondania. Lemondását azzal magyarázta, hogy a koalíciós partnerei nem támogatják többé. Az új kormány beiktatásáig Necas kabinetje ügyvivőként fog intézkedni. Necas pártja, az ODS vezetéséről is le fog mondani.

Necas lemondásának hátterében a múlt héten kirobbant botrány áll. A korrupcióellenes rendőrség őrizetbe vett több, vezető politikust és magas rangú állami tisztségviselőt Csehországban két különböző ügy miatt. Közülük hét ellen vádat emeltek korrupció, illetve hivatali hatalommal való visszaélés gyanújával.

Egyrészt három képviselő jól fizető állásokat kapott, hogy elhagyják a frakciót, amely így meg tudta szavazni a kormány takarékossági csomagját.

Másrészt a gyanú szerint Jana Nagyová, Necas kabinetfőnöke megszervezte, hogy a titkosszolgálatok figyeljék a miniszterelnök feleségét, Radka Necasovát. Az akciót azért Nagyová szervezte, mert a kiszivárgott rendőrségi anyagok szerint viszonya van Necasszal, és azt szerette volna elérni, hogy minél gyorsabban váljanak el. Necas azt mondta, hogy nem tudott arról, hogy a feleségét megfigyelték.

Az ügyről itt olvashatnak bővebben.